You can’t always get (everything) what you want

A tudósemigráció nem kevés figurája értette meg, hogy a liberális utópista elvek könnyűnek találtattak, amikor az lett volna a feladatuk, hogy megvédjék az embereket, szabadságukat, rendjüket. Az emigráció e figurái – Arendttől Polányi Mihályig – ezért bírálták a liberalizmust, az emberjogi felfogást, az ideológiákat. Arra hívták föl a figyelmet, hogy egy szabadelvű rendnek is szüksége van olyan nem-liberális előfeltételekre, melyek képesek azt megvédeni. A szabadság bukásáért és a totalitárius rezsimek sikeréért tehát elsősorban e liberális-utópista elveket tették felelőssé, amely szerint a teljes szabadság elve mindenre, bármire kiterjeszthető; tartalmi szempontból nem tehetünk különbséget különböző politikai mozgalmak között, ahogy az erkölcsi nézetek között sem. Polányi találóan fogalmazta meg az ellentmondást, ami ebből következik: „(…) bizonyíthatatlan hiteket senkire sem szabad rákényszerítenünk. Alkalmazzuk ezt a teóriát az etikai elvekre. Az következik belőle, hogy amíg az etikai elveket nem tudjuk minden kétséget kizáróan bizonyítani, tartózkodnunk kell attól, hogy másokra erőszakoljuk őket, és a teljes tagadásukat sem ítélhetjük el. De az etikai elvek természetesen egyáltalán nem bizonyíthatóak: hogyan igazolhatnánk az igazság kimondásának, az igazságosság és a könyörületesség fenntartásának kötelező jellegét? Ha pedig így van, akkor a hazugság, a jogfosztás és a kegyetlenség rendszerét éppen úgy el kellene fogadnunk, az etikai elvek korábbiakkal egyenrangú rendszereként. De egy olyan társadalom, amelyben a gátlástalan propaganda, az erőszak és a terror uralkodik, nem enged teret a toleranciának.”

Stimmt. Az utópikus liberálisok olyan tömegekre is kiterjesztenék a tolerancia elvét, akik nem, hogy nem vallják azt, hanem szemben állnak vele. Hogyan őriznék meg az általuk védett pluralizmust olyanokkal közösen, akik az ennél csekélyebb pluralizmust is fölszámolnák? A sokszínűségnek is tartozéka az előfeltételek védelme. Ahogy a totalitárius mozgalmak elfogadásával sem volt lehetséges a liberális rend megőrzése, úgy a radikális iszlámmal sem fér össze egy plurális-liberális rend. Ha volna némi önvédelmi ösztönük, épp a liberálisoknak kéne a legerőteljesebben tiltakozni a tömeges bevándorlás ellen (ahogy ezt a nyugat-európai – sokszor „szélsőjobboldalinak” nevezett – liberálisok meg is tettek; emlékszünk még Pym Fortuynra?).

Csak az utópista hiheti azt, hogy mindent lehet egyszerre – befogadni boldog-boldogtalant, és közben az általunk élvezett életmódot megőrizni. A létező liberális rendnek számos nem-liberális előfeltétele van, és ezek elvetésével lemondhatunk a pluralizmusról, liberalizmusról is.

Előbb-utóbb dönteni kell.