Weapons of Mass Migration, van benne (mig)ráció

Az 1951-es genfi egyezmény ratifikálása óta átlagosan minden évre jutott egy eset, amikor politikai erők tömeges migráció előidézésével próbálták elérni céljaikat.

Kelly M. Greenhill, a Tufts University docense, a Harvard University tudományos munkatársa, doktori fokozatát az MIT-n szerezte. 2010-es, Weapons of Mass Migration (vagyis tömeges migráció mint fegyver) című könyvében a migrációt egészen új oldalról közelíti meg, és összegyűjti azokat az eseteket, amelyekben a népességmozgásra jelentős befolyást gyakorolt egy-egy olyan politikai erő, amely azt kényszerítő szándékkal, tervezetten idézte elő. (A cím, Weapons of Mass Migration a Weapons of Mass Destruction kifejezésből, vagyis a tömegpusztító fegyverek kifejezésből képzett szójáték.) 

(Migránsok a görög-macedón határon.)


Felfogása szerint ezek a migrációs hullámok sok esetben nem spontán módon szerveződnek, hanem politikai eszköznek tekinthetők. Létrehozásuk a fegyveres agressziótól a pozitív ösztönzőkig, vagy korábban lezárt határok megnyitásáig terjed, céljuk pedig éppúgy lehet pénzügyi segítség megszerzése, mint a teljes rendszerváltás kikényszerítése vagy a társadalom destabilizálása a célországban. A sikerráta pedig magas: a kevés más lehetőséggel rendelkező szereplők számára a tervezett migrációs hullám létrehozása olyan stratégia, amellyel érdemes lehet élni, az ugyanis az esetek több mint ötven százalékában eredményes.

Greenhill szerint a tervezett kényszerítő migráció létrehozásában három szerepe szerint megkülönböztethető szereplő vesz részt. Az aktív befolyásolók közül a migrációs hullámok szándékos előidézőit (generators) könnyű felismerni. Történelmileg az előidézők többsége a kényszerítő migráció célpontjához viszonyítva olyan viszonylag gyenge, antidemokratikus szereplő volt, aki hagyományos befolyásolási eszközökkel csak korlátozottan rendelkezett (közismert példa Fidel Castro).

A szerző provokátornak (agents-provocateur) nevez egy másik csoportot, amely csoport tagjai nem feltétlenül közvetlenül idézik elő a migrációs hullámot, hanem más szereplőket ösztönöznek arra. A provokátorok sok esetben a „jó” célt, országuk függetlenségét, autonómiáját, a demokrácia visszaállítását teszik céljukká, legitimálva a migrációs hullám létrehozását. Válságokra van szükségük ahhoz, hogy tárgyalóasztalához ültessenek nagyobb hatalommal bíró országokat. (Kadhafi Líbiája Olaszországgal szemben vagy a mostani líbiai vezetés az EU-val szemben.) A gyenge szereplők által szándékosan kreált válságok jó alkupozíciót jelentenek támogatások megszerzéséhez: a válságok létrehozása kiegyenlíti a játékmezőt, növeli a provokátorok hitelességét és kényszerítőerejét. A szerző szerint gyakran játsszák a provokátori szerepet NGO-hálózatok is.

A migrációs hullámokon azonban más politikai vállalkozók is kibontják a vitorláikat. A migrációs nyomást alkalmazó másik csoportot olyan szereplők alkotják, akik nem játszanak közvetlen szerepet a migrációs válságok előidézésében, csupán arra törekednek, hogy a mások által létrehozott migrációt saját előnyükre fordítsák. Fenyegethetnek az egyik határszélen a határaik lezárásával és így humanitárius válság előidézésével vagy éppen a másik határszélen határaik megnyitásával, és így a humanitárius probléma továbbterjesztésével. Az opportunisták (opportunists) sok esetben pénzbeli és politikai hasznok megszerzése érdekében ajánlják fel segítségüket a migrációs válság enyhítésére. E csoport egyik legfrissebb példáját Törökország szolgáltatta, amely 2015-ben az Európai Unió anyagi támogatását nyerte el a migránshullám megfékezéséért cserébe.

A migrációs hullámok hatásmechanizmusa erősen kötődik a civil lakossághoz és annak meggyőződéseihez. A migráció előidézői olyan belső konfliktust kívánnak létrehozni, amely a politikai vezetőket kihívás elé állítja. Greenhill szerint a liberális demokráciák könnyebben kényszeríthetők, vezetőik ugyanis a migrációs hullámmal szembesülve megoldhatatlan helyzetben találhatják magukat, melyben a passzivitás és a migránsok országból való kizárása épp úgy költséges, mint befogadásuk. Az előbbi jelentős politikai és morális költségekkel járhat, az utóbbi pedig belső problémákat és a társadalom kettészakadását idézheti elő, azaz olyan helyzetet, amelyhez képest kevésbé költséges a kibocsátó országok, a provokátorok, és az opportunisták követeléseinek teljesítése a migrációs hullámok lecsillapítása érdekében. (Gondoljunk jelen esetben az EU és Törökország közötti kötélhúzásra.)

A migrációs nyomásgyakorlással szemben azok az országok különösen sérülékenyek, amelyekben jelentős belső törésvonalak alakulnak ki a válság kezelése kapcsán. Amikor a táborok egyértelműen azonosítani vélik a migrációból eredő hasznokat és költségeket, akkor intenzíven reagálnak és mobilizálódnak. Az így létrejövő feszültségek miatt konfliktusok alakulnak ki és a kényszerítés nagyobb valószínűséggel lesz sikeres.

Emellett a liberális demokráciák sérülékenysége a liberalizmusban is keresendő. Greenhill modelljében a célország sérülékenysége egyrészt attól függ, hogy az milyen mértékben iktatta törvénybe a migránsokat védő normákat és általában az emberi jogokat (normatív liberalizmus), másrészt attól, hogy a döntéshozásban milyen szintű autonómia figyelhető meg (politikai liberalizmus). Ahogy azonban a politikai autonómia csökken a politikai liberalizmus erősödésével, a liberális demokráciák gyengébbekké válnak a migrációs hullámokkal szemben; ezért számítottak az elmúlt évtizedekben a leggyakoribb célpontoknak.

Greenhill szerint a stabilitásra különösen veszélyes a „képmutatás”, amely speciális szerepet játszik a migránsválságokban: ez a politikai álszentség a kormányzatoknak egyes normákhoz fűződő eltúlzott kötődése, illetve ennek hangsúlyozása. Azáltal, hogy egy állam elkötelezi magát egy-egy alapelv mellett, a későbbiekben a nemzetközi színtéren is felelősségre vonhatóvá válik (akár szimbolikusan) az alapelvtől való esetleges eltérések miatt. Mindez megnehezíti a migránsválságokra történő, tényeken alapuló reagálást; a képmutató politikai vezetőkkel rendelkező nemzetállamokat pedig kiszolgáltatottá teszi.