Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Vigyázat, a vezeték iránya fordul!

A napi koronavírus-híradó és a színművészetis önbezárás zajában szinte elsikkadt a 2020-as év egyik legjobb híre: 2027 végéig Magyarország a Krk-szigeti LNG-terminálon keresztül évi egymilliárd köbméter földgázt vásárol közvetlenül a Shelltől.

A hazai földgáz-szükséglet 10%-át fedező üzlet létrejötte önmagán túlmutató jelentőségű fejlemény, mely illeszkedik hazánk mozgástér-bővítő eredménysorába.

2010-ben két dolgot is kvázi-tényként hallottam iparági és külügyi szakértőktől: Aszadnak meg vannak számlálva a napjai Szíriában; és rövidesen már érkezhet is Magyarországra “az amerikai gáz” a Krk-i LNG-terminálon keresztül. A két állítás közül a szíriai elnökre vonatkozó madárjóslásnak bizonyult, hiszen Aszad azóta is él és virul.  A magukat jól értesültként pozicionáló transzatlanti bennfentesek jövendöléseit azóta is fenntartásokkal kezelem. A Krk-i terminál ehhez képest majd’ egy évtizedes késéssel, de legalább valóra válik, a magyar gázvásárlás pedig a közép-európai építkezés fontos és kézzelfogható eredményét jelenti.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kapitány István, a Shell International Petroleum alelnöke.


A közép-európai térséget három tenger határolja, ha úgy tetszik, nyitja meg a világóceán felé. 2010 óta mindhárom tengeren ígéretes projektek születtek energiafronton: az Adrián Horvátország (Krk), a Balti-tengeren Lengyelország (Świnoujście) és Lettország (Skulte) LNG-terminál építésébe fogott a tankereken érkező cseppfolyós földgáz fogadására, visszagázosítására és továbbszállítására. Romániában pedig az ExxonMobile kezdett a fekete-tengeri gázmezők hasznosításába. (Ez utóbbi projekt elbukni látszik a román állam bizánci útvesztőiben, melyeket a Trump-adminisztráció sem volt képes kiegyenesíteni az olajipari óriás kedvéért.) Ahhoz, hogy mára valódi üzletek jöhessenek létre ezekből a projektekből, egyrészt a tengerparti országok, másrészt a globális energiacégek, harmadrészt viszont a közép-európai magországok nagyszabású infrastruktúra-fejlesztő vállalkozása kellett. Magyarország 2010-2019 között minden határkeresztező gázvezetékén megteremtette a fordított irányú gázszállítás lehetőségét, amivel végre “összenyitottuk” nemcsak Magyarország és szomszédai, de az egész térség lakótereinek ajtóit. Megtörtük az évszázados átkot, mely a térség nemzeteit egyenként Moszkvához (korábban: Bécshez vagy Berlinhez) kötötte be, miközben egymástól elzárva tartotta őket. A következetes magyar politika tehát felszabadítólag hat Közép-Európa összes nemzeti energiapiacára, és miközben persze a magyar mozgásteret növeli a legdinamikusabban, az egész régiónak segít kimozogni évszázadok egyirányú függőségeit.

Ha ugyanis a szovjet elnyomás következtében egyoldalú orosz függésbe kerültünk a nyersanyagok, energiahordozók terén,  akkor ne feledkezzünk meg az érme másik oldaláról sem. 1989 után legalább húsz évig elfogadtuk, hogy tudás, tőke, technológia és érdemi gondolat kizárólag nyugati irányból érkezhet hozzánk. A magyar politika régiós együttműködést kezdeményezve tíz év alatt megfordította a gázvezetékek sok évtizede megcsontosodott irányát, és megint eggyel csökkentette a kitettségünket Oroszországnak. A lengyel-magyar tengelyen már elkezdődött a másik vezeték kétirányúsítása: magyar ötlet, innováció, sikeres megoldás dörömböl a nyugati világ ajtaján, és teljesítménye elismerését követeli egy járványválságoktól megtépázott világtól. Sokat elárul majd Európa jövőjéről, hogy melyik feladat bizonyul végül nehezebbnek: kiszabadítani magunkat a szovjet infrastruktúra béklyóiból vagy teljesítményünkkel meggyőzni Berlint és Párizst a közép-európai nemzetek igazának tiszteletben tartásáról.    

 

(Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt)