Variációk egy témára
Április 1-én ugyanis alig burkoltan a vírushoz hasonlította Orbán Viktort és a magyarokat is. "Képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha a Brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl" – mondta.
Mai kérdésünk: Önök szerint ki ihlette meg Tuskot?
„Körülbelül hárommilliót közülük középparasztnak kell tekinteni, míg alig két millióan vannak a kulákok, gazdagparasztok, nyerészkedők. Ezek a vérszopók a háborús nyomoron gazdagodtak meg. Ezek a pókok a háborúban tönkrement parasztok költségén híztak kövérre. Ezek a tetvek a dolgozó nép vérét szívták. Ezek a vámpírok magukhoz ragadták a birtokokat.” (Lenin, 1918 augusztusa)
„A zsidók egy élősködő faj, mint egy kártevő gomba, amely az egészséges, de nemtörődöm népekből táplálkozik. Egyetlen hatásos módszer van ellenük: kivágni őket. A tény, hogy a zsidók köztünk élnek, nem annak a bizonyítéka, hogy hozzánk tartoznak, mint ahogyan a tetvek sem házikedvenceink attól, hogy a házban élnek.” (Goebbels, 1941. június 16.)
„Én úgy érzem, hogy a politika Robert Koch-ja vagyok. Koch fedezte fel a bacilust és ezáltal új utakra terelte az orvostudományt. Én fedeztem fel, hogy a zsidók olyanok, mint a bacilus és az erjesztőanyagai minden társadalmi bomlásnak.” (Hitler, 1941. július 19.)
Tusk esetleg Ioan Judea ezredestől merített, aki 1990-ben, a Fekete Március idején a marosvásárhelyi magyarokat „szégyenteljes manőverezések áldozatainak, kártevőknek, a közélet megrontóinak” nevezte? Vagy Dan Ciolos, egykori Vatra Romaneascás, az „európai értékek” igazi hordozója súgott neki?
Az, hogy Tusk nemrég lenácizta Orbánt, csupán a megszokott lemez pörgetése, és kissé unalmas is. A vírussal azonban újat hozott, és az egész magyar társadalmat megsértette.
(Kép forrása: itt.)