Vakcina-barátság
1986 áprilisában a hidegháború utolsó szakasza, a szovjetek technológiai-gazdasági térdre kényszerítése még javában tartott. Gorbacsov maga se tudta még, hol van a birodalmi alagút vége, legföljebb remélte, hogy egyáltalán van vége az alagútnak. Reményeit Csernobil erősen megnyirbálta, a ’86-os nukleáris katasztrófa a korabeli világnyilvánosság elé tárta, milyen is a birodalom igazi állapota. A glasznosztyról bebizonyosodott, hogy ha nem is puszta szóvirág, de működtetése továbbra is a „magasabb pártérdekektől” függ. Gorbacsov csak kábé két héttel a robbanás után állt a nyilvánosság elé, mikor Európa (s elvékonyodva bár, de az egész glóbusz) fölött szépen körbejárt már az atomfelhő. Ha más nem, ez félreérthetetlenül jelezte, hogy a birodalom (és általában a birodalmak…) reformja merő illúzió.
Adott volt tehát egy globális fenyegetettség, adott a kétpólusú világhatalmi konstelláció, s a hozzá társuló kölcsönösen fennálló bizalmatlanság. Meg adott volt persze a közös, globális felelőtlenség, azon a hamis alapon, hogy a másik ellen minden „trükk” megengedett.
Mennyivel más ez a mai Covid-helyzet, mint az annak idején elszabaduló atom?
Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök online kormányközi konzultációt tart Berlinben.
Az atom persze atom, a vírus pedig vírus, de mindkettő láthatatlan. Mindkettő globális hatósugarú, egyik ellen sem lehet tessék-lássék, felületesen védekezni. Mindkettőt mi hoztuk létre, az atomot tudományos igénnyel, mesterségesen, a vírust meg a természetet önhitten felforgató „természetes” tevékenységünkkel. A világhatalmi ábra már rég nem kétpólusú, de még nem is egypólusú, bár amerikai részről igény megint mindent elsöprő módon volna rá. Az egykori kölcsönös bizalmatlanság ma is fennáll, csupán szétszóródott: nemcsak a szuperhatalmak néznek ferdén egymásra, hanem szinte mindenki gyanakodva tekint mindenkire. Mindez, ha más köntösben is, de ugyanolyan – immár többpólusú – közös, globális felelőtlenséghez vezet, avval az ismerős önfelmentő logikával, hogy a másik ellen mindent lehet. Sőt ez a lehangoló történelmi logika manapság a döntően amerikai hátterű multinacionális tech-cégek könyörtelen nyomulásával bővül: a lapokat egyre inkább ezek a cégek osztják, egyelőre még a politikusok kezével.
S még rosszabb a helyzet, ha a nyilvánosságba vetjük fogyatkozó bizalmunkat. Gorbacsovot még a nyilvánosság ignorálásával lehetett - joggal – vádolni, míg a mai világmédiát éppenséggel ennek ellenkezőjével lehet: a valóság illetéktelen totális átalakításával. A média régebben még „csak” manipulált, ma már „teremt”. Mondhatni a nyilvánosság ma szigorúan a magasabb cégérdekektől függ. A média a háttérhatalmak nyers profit- és politikai igényeinek megfelelően „alkotja meg” a valóságot, olyan hagyományos értékek elvi hangoztatásával - valójában azonban azok takarásban -, mint például szabadság, demokrácia, és jogállamiság.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a vakcinák körüli mai média-zsivaj. A pro- és kontra forgatagból csak külön munkával lehet kihámozni, hogy mennyi benne a tényleg tudományos, és mennyi az érdekelt cégek piaci harcából fakadó, fizetett produkció. Valószínűleg ez utóbbiból van jóval több. S akkor még a direkt politikai célzatú befolyásolást nem is említettük.
Ezért is volt szinte üdítő kivétel Angela Merkel kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök minap kinyilvánított igénye a kölcsönös vakcina-barátságra. Vannak helyzetek, amikor nincs másik, csupán mi vagyunk. Most épp ez a helyzet.
Csattanós, ha tetszik szuverén válasz ez a magasabb szempontok miatt mindig a „másikra” fenekedőknek.
(Kép forrása: MTI)