Ursula gyógyszere

Azért Ursula is gyakran mosolyog, de mosolyának mindig élei, szegletei, hegyes nyilai vannak. Arcán, ahányszor csak az uniós magasból kinyilatkoztat, lágyságnak semmi nyoma.

Ő a 21. század tipikus kvázi politikusa. Kvázi, mert funkciója politikai funkció ugyan, miközben céghálózatok televénye sejlik mögötte. Mit sejlik – kitüremkedik! Cégpolitikus, abban a trendi értelemben, hogy a politikát a multi-cégek fokozatosan cégesítik, vagyis a nekik megfelelő ügyintézői szintre korlátozzák, s ha nem lennének a világban itt-ott még ennek ellenszegülő – „autokrata, populista, fasiszta”, stb. – politikusok, Nyugaton már rég totális céguralom lenne. De ezek a kiveszőben lévő, s minden ellenkező híresztelés ellenére demokratikus politikusok a szakmát még mindig „idejétmúltan” gyakorolják (ameddig hagyják nekik).

Egy cég azonban eredendően parancsuralmi szervezet, a demokráciát, legföljebb ha dekorációként használja, mint olykor szükséges, ám komolytalan procedúrát. Egy katonás múltú asszonyság olajozottan illeszkedhet bele egy ilyen struktúrába, ámbár ebbe a hadfinak nemigen mondható, mindig kedélyesen spicces Juncker úr is kiválóan beilleszkedett, sőt még nyíltszíni csókot is váltott némely totyakos amerikai cégvezérrel. Ursula nyilvánosan soha nem csinált ilyet, de vele se volt semmi probléma. Már a Bundeswehr élén eltöltött évei alatt is akadt egy-két „érdekes” beszerzése, amitől a cégek szemében nyilván csak még érdekesebb lett.

Ilyen szisztémában kívülről persze mindig felmerülhet a szemtelen gyanú, hogy az ügyintézőket netán korrumpálhatják. De e gyanút az illetékesek kategorikusan, hogy ne mondjam, katonásan elhessegetik. Számukra maga az ige is merő tévedés.  Korrumpálhatják? Á, dehogy. A hálózati érdekek nyelvpolitikai szótárában ez úgy hangzik, hogy maximum titkos bónuszban részesítették, ha már az ártatlanság vélelme végképp nem tartható fenn.

E vélelem 1999-ben a francia Edith Cresson, kutatásért és oktatásért felelős uniós biztos esetében nem volt fenntartható, így aztán – mentve a menthetőt – az akkori teljes uniós bizottság, kénytelen-kelletlen le is mondott miatta. Gyakoribb azonban, hogy eltussolják az ilyen malőröket, mint ahogy nemrég ez történt a szintén cégesített ciprusi Stella Kyriakides egészségügyi biztos háza táján. Stella asszony számláján az elbaltázott uniós vakcina-szerződések idején „váratlanul” 4 millió euró jelent meg, s rossz nyelvek szerint ennyiért már érdemes volt a dolgot elbaltáznia.    

Innen ered talán, hogy a brüsszeliták körül mindig ott az a kafkai derengés, amitől még a lovak lábán is meglazul a pata, mikor a titokzatos Kastély közelébe érnek.

És íme, most megint a gyógyszer a csábító, csak a főszereplő ezúttal nem Stella Kyriakides, hanem Ursula von der Leyen. A Covid brüsszeli zűrzavarában az egyik amerikai vakcina-gigagyár vezetőjével neki is volt pár vizsgálandó sms-e, csakhogy ami vizsgálandó, az Brüsszelben, az átláthatóság fővárosában nem feltétlenül vizsgálható. Legalábbis az Európai Bizottság még az Európai Ombudsmannak sem adta ki az ominózus üzenetek tartalmát, mondván, ezek „ rövid távú” és „múlékony” természetűek voltak, nyilvánosságra hozatalukra semmi ok. Némi elmeéllel ebből levonható, hogy Ursula ügye Stelláéhoz jobban hasonlíthat, mint Edith Cressonéhoz, aki hozzájuk képest hosszú távú és tartós ügyleteket bonyolíthatott le. Na ja, nem vagyunk egyformák.

S azon se lepődjünk meg nagyon, ha Ursula szigorú szájával ezután majd még keményebben szapulja a korrupciót.

Rejtő Jenőtől tudjuk, mindig annál az előny, aki olvassa a névsort.    

Kép: hirado.hu