Galló Béla
Galló Béla politológus

Tolsztoj is bűnös

A Nyugat „(…) nem ismeri Oroszországot, mert nem akarja ismerni; vagy jobban mondva olyannak ismeri, amilyennek ismerni akarja, azaz úgy, ahogy az megvetésével összhangban áll.” Nyikolaj Danyilevszkij orosz szociológus eme 19. századi szavai megint egyre aktuálisabbak: az orosz „különleges katonai művelet” az „európai értékeket védő” Ukrajna ellen immár nem csak politikai, de kulturális értelemben is fölélénkítette a ruszofóbiát.

Készséges értelmiségiek mindig akadnak, kik túlhabzó általánosításaikkal iparkodnak az aktuálpolitika segítségére sietni.

Ép ésszel persze senki sem mentegetheti (csak magyarázhatja) az orosz agressziót, ám az elfogultság – bárhonnan jöjjön is – rossz tanácsadó, mi több, nevetséges.    

Egy tiszteletreméltó idős hölgy – az illető lengyel származású szlavista amerikai professzor – a minap elszánt szakmai komolysággal fejtegette, hogy a „Háború és béke” is felelős azért, hogy a hódító Oroszország örök áldozatnak mutassa magát.

Nocsak. Lev Tolsztoj, mint Vlagyimir Putyin kommunikációs hadsegéde…


Ewa Thompson (született Ewa Majewska) vehemensen állítja, a szóban forgó regény „sokat tett azért, hogy elhomályosítsa a valós képet. (…) például jellemző a birodalom földrajza, amelyet a regény bemutat. Miközben a seregek Franciaországból Moszkvába, majd vissza Franciaországba vonulnak, az olvasó észreveszi, hogy Oroszország Németországgal és Ausztriával határos, nem pedig Lengyelországgal, a balti államokkal, Belarusszal, Ukrajnával. Ezeket a nemzeteket kitörlik a térképről. Ez megerősíti az orosz birodalmi világfelfogást – és ezt a felfogást kényszeríti rá az olvasókra. Az ehhez hasonló regények által nevelt olvasó hajlamos lesz Ukrajnát Oroszország tartományának tekinteni, Lengyelországot pedig az orosz bőségből kiemelkedő apró nemzetnek – holott Lengyelországnak valójában hosszabb történelme és nagyobb irodalma van, mint Oroszországnak. (Ez meg hogy jött ki? – kérdem én, GB.) Ha az ilyen regényeken nevelkedett embereknek el kell dönteniük, hogy Amerika segítsen-e Ukrajnának legyőzni az orosz agresszort, akkor hajlamosak lesznek az orosz oldalra állni a konfliktusban.”

Tolsztoj ezek szerint egyáltalán nem volt PC, sőt nem vizionálta a későbbi korok térképeit sem, pedig ha már olyan nagy író ez a Lev Nyikolajevics, illett volna a 21. századi jövőbe látnia…

De lehet még ezt is fokozni, mondván, hogy Oroszország gyökerei „a Mongol Birodalomig nyúlnak vissza, amely Moszkóviára hagyta politikai rendszerét és a hódítási vágyat. Oroszországot ezért úgy kell legyőzni, ahogyan Németországot legyőzték a 2. világháború végén. Félreértés ne essék, ha nem lettek volna idegen hadseregek Berlinben, a németek ma is Hitlert imádnák. (…) a Föderációnak fel kell bomlania, és lehetővé kell tennie, hogy a különböző nemzetiségiek saját magukat irányítsák, ahelyett, hogy Moszkva irányítaná őket.”

Csakhogy „a Háború és békével Tolsztoj megteremtette a nagy honvédő háború mítoszát, mely aztán a 2. világháborúban új lendületet kapott, és utóbbi a legfontosabb identitásképző a mai napig.”

Fenti idézetekből egyszerre lóg ki a lengyel elfogultság és az amerikai birodalmi (geopolitikai) lóláb. Utóbbi semmivel se szimpatikusabb, mint az orosz, csak épp más mintázat alapján dolgozik.

Pedig aki mostanában érvényesen szólna, azt nem kísértheti meg sem a ruszofóbia, sem a ruszofília.

Sajnálatos, hogy Ewa asszonyt az előbbi alaposan megkísértette.     

Kép forrása: Shutterstock