Több bátorságot!

2010, vagyis az Orbán-kormány hivatalba lépése óta megszokhattuk a cirkuszt. Megedződött az ország, és a magyar külpolitika 2011-től kezdve fokozatosan rátalált a hangjára: a határozott, önbizalommal teli hangra, mellyel visszaverheti az ország megválasztott vezetőire, példátlanul nagy felhatalmazással megújított alkotmányos intézményrendszerünkre zúduló méltatlan támadásokat.

Volt honnan fejlődni, hiszen a 2002 és 2010 közötti, legendás „elmúltnyolcévben” nem volt túl sok mód a harcmodor gyakorlására – a világraszóló őszödi botrány után az országot még évekig vidáman a szakadék felé kormányzó miniszterelnök ügyében nem volt meghallgatás az USA Kongresszusában. Gyurcsánynak nem kellett megvédenie az egyetemes és európai értékek melletti elkötelezettségét, hiszen a politikai erkölcs szelektíven lánglelkű lovagjai akkor valahogyan nem találták fontosnak a magyarok alapjogainak védelmét. Emlékezhetünk, hogy Simonyi András, Gyurcsány washingtoni nagykövete az ájultra verések és szemmagasságban gumilövedékezések idején éppen amerikai talkshowkban kedélyeskedve, gitározgatva „védte meg” a főnöke becsületét – azazhogy védte volna, ha akadt volna bárki a mostani károgók között, aki komolyan számon kéri rajta a szocialista-szdsz-es kormány szabadságjogokat tipró intézkedéseit. A gyülekezési jog korlátozását, a kordonnal lezárt Kossuth teret, az ’56-os szovjetellenes forradalom 60. évfordulójának meggyalázását a regnáló hatalom által. De nem volt senki, aki szót emelt volna az elnyomottakért, a megalázottakért. Úgy tűnik, ez csak a nemzeti érzelmű magyar kormányok alatt dukál nekünk.

2010-től hirtelen elszaporodtak a hivatásos aggódók Brüsszelben és Washingtonban egyaránt – a Kormánynak pedig gyorstalpalón kellett felkészülnie az össztűzre. Egy meghallgatás ma már a külpolitikai rutin része, a Fidesz EP-frakciója ugyanúgy teljes fegyverzetben áll, mint a megújított külpolitikai apparátus és központi kormányzati kommunikáció.

(Kép forrása: itt.)

Sikerük titka azonban nem csupán a felkészültségben, a csatatéren szerzett tapasztalatban keresendő. Magyarország azért képes ismét méltósággal és önbizalommal, felemelt fejjel, fürgén a pástra lépni az európai és tengerentúli küzdelmekben, mert miniszterelnöke többször is maga mutatott példát bátorságból. Bátorág, kitartás és határozott kiállás az igazunkért: csak ez lehet a magyar külpolitika alapállása.

A gyávaság ugyanis nem csupán erkölcsileg elítélendő testtartás, hanem egyenes út a biztos kudarchoz. Ez a mindennapi életre éppen úgy igaz, mint a külpolitikára.

Több bátorságot!