Galló Béla
Galló Béla politológus

Térfélcsere

Az energia alapvető hatalmi kérdés, ha a falból egyszer csak nem jön meleg víz, ez a legrosszabb fejlemény, amit egy komoly politikus el tud képzelni. Éppen csak valamivel jobb, ha jön ugyan, de az árát egyre kevésbé lehet megfizetni.

Frans Timmermans szociáldemokrata politikus, uniós bizottsági alelnök, a klímapolitika felelőse, azt találta mondani a minap, hogy a klímapolitikával minden rendben van, az unió egyáltalán nem ludas az energiaárak emelkedésében, a kiút pedig a megújuló energiaforrások arányának növelésében kínálkozik. Állításának első fele több mint vitatható, de most hagyjuk ezt, mert ennél is érdekesebb a második. Oké, növelni kell a kívánatos arányt, de ki állná a zöld cech-et? Ki viselné az aránymódosítás elkerülhetetlen szociális terheit?

Timmermans úr kapásból azt mondja erre, hogy a szociális megfontolások nem írhatják felül az ökológiai szempontokat. Szocdem politikus szájából pár évtizede ez még furának tűnt volna, ma már nem az. A szavazóknak jó lesz tehát tartósan észben tartaniuk, hogy szociális érdekeiket a dolgok jelenlegi állása szerint odafent Brüsszelben nem tartják megfontolandónak. Árat emelnének mind az áram, mind az üzemanyag esetében, hiszen védeni kell a klímát.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.


Vége az olcsó energiának, visszhangozta ezt Timmermans úr egyik magyar hangja, Donáth Anna, a Momentumtól. Hozzátette ugyan, van egy javaslat, ami a klímavédelmi csomag keretében egy szociális alapot hozna létre a „hétköznapi emberek” anyagi terheinek mérséklésére, de egyelőre ez még – s ezt már mi tesszük hozzá – ott bolyong az uniós bürokrácia útvesztőiben, ki tudja, meddig. Sokkal sürgősebb ennél, folytatja Donáth, hogy az energiahordozókat terhelő adókat ideiglenesen csökkentsük, ne fizessenek annyit a nagy cégek, s egyúttal a „piaci alapú energiaárakat” is fenn tarthassuk.   

Mindez érezhetően nem igazán tőről metszett baloldali program, de Donáth legalább – nem úgy, mint a szociáldemokrata Timmermans – vállalja is, hogy ő liberális. Manapság ez persze csak nüansznyi különbség, ami valójában nem is létezik, hiszen mind a ketten roppant „progresszívek”.  A multi érdekek iránti határtalan felelősségük közös progresszív akolban egyesíti őket, szemben azokkal a „populista” politikusokkal, akik az elkerülhetetlen klímavédelem költségeit nem a lakossággal, hanem a károsanyag-kibocsátó nagy cégekkel akarják megfizettetni. Ők ósdi módon rezsit csökkentenek, ahogyan azt a jobboldali Magyarországon és a baloldali Portugáliában is teszik, miközben számos európai országban a gázárak folyvást emelkednek, legfőképpen és mindenekelőtt a lakosság rovására.

Nota bene, ma az a progresszív, aki fölfelé bókol, lefelé tapos, és nem a „hétköznapi emberek” érdekeit tartja szem előtt, éppen ellenkezőleg, a multi cégek szempontjait érvényesítené. Térfélcsere történt, a baloldal profilja, az érdekvédelem súlypontja a progresszívektől látványosan elbillent a populisták felé, előbbiek a klímavédelem költségeit is a lakosságra terhelnék.

Szerintük a zöld cechet is mi álljuk, mi, a „hétköznapi emberek”.

Gondoljátok meg, „proletárok”!

(Kép forrása: EPA/Yves Herman)