Tényleg itt a brexit
A spanyol Armada, Napóleon kontinentális zárlata, a Kaiser és Hitler U-Bootjai, de még Sztálin cambridge-i mesterkém-hálózata sem tudta a szigetországot térdre kényszeríteni. A britek alapjában nyugodtak (Keep Calm), valamint kellően szervezettek és fegyelmezettek a válságok kezeléséhez.
Hisznek magukban.
A brit társadalmat lelkileg is felkészítették a távozásra. A II. világháború győztes hatalmai 1945 óta nem nyertek háborút, nem véletlen, hogy a britek sem a Falkland-szigetek sikeres megvédését, hanem a két világháborút filmesítik meg újra és újra. A Király beszéde (2010) felvillantja a németbarát uralkodó veszélyét. A Dunkirk (2017) a britek helytállását és leleményességét mutatja a brexit francia összeomlás napjaiban. A Legsötétebb óra (2017) azt mutatja be, ahogy Churchill a kontinens elvesztése után sem alkuszik meg a németekkel. Az 1917 (2019) pedig a trükkös németekre figyelmeztet, akik csapdát állítanak a briteknek.
Mint azóta kiderült, David Cameron 2016-ban nem azért írta ki az uniós tagságról szóló népszavazást, hogy kilépjenek, hanem azért, hogy a téma egy maradáspárti eredmény esetén lekerüljön a napirendről.
Cameron azonban fáziskésésbe került, a UKIP a kilépés mellé ugyanis idejekorán felvette a bevándorlás, főként a több millió uniós vendégmunkás kérdését, akikre a vendéglátásnak és a szolgáltatóiparnak nagy szüksége van, ám munkájuk közvetlen hasznát nem az átlagpolgár, hanem a multicégek és bankok látják.
Az átlagos brit már az uniós tagság előtt is jól élt, sajátos életformájukat Brüsszel egyre inkább a német ipar szabványainak megfelelő mederbe terelgette. A tagság számos életidegen előírással és óriási kereskedelmi hiánnyal járt, 2018-ban €107 milliárddal többet importáltak a kontinensről, mint amennyit eladtak.
Ez kétirányú függőség, amiből London a keleti nyitás politikájával is szabadulna. Ezt szolgálja a Huawei beengedése a brit 5G-hálózat perifériális részébe. Az ideológiavezérlet brüsszeli külpolitika béklyóitól megszabadulva a brit fegyverexport is nagyobb lendületet vehet. A brexit létrehoz egy offshore paradicsomot a kontinenssel szemben, aminek fegyelmezően kéne hatnia, mivel Brüsszel minden hibáját könyörtelenül ki fogják használni.
A brexittel megvalósul Churchill 1946-os zürichi beszédében vizionált Európai Egyesült Államok egységes kontinentális Európa, amelyet Anglia támogat ugyan, ám maga nem vesz részt benne. A britek hagyományosan az angolszászokkal szövetkeztek, rájuk ugyanis mindig számíthattak. Várhatóan most is ezt fogják tenni.
Magyarország marad. Következőként szívük szerint a franciák vagy olaszok lépnének ki az eurozónából. A V4-országok ott folytatják, ahol a britek a referendum előtt abbahagyták. A brit kormány akkori Review of Balance of Competencies tanulmánya ma is érvényes: az integráció elért szintjét meg kell tartani, ám több szuverenitást már nem szabad Brüsszelre ruházni. Az integrációt elmélyíteni akaró országok bizonyos területeken megerősített együttműködéssel messzebbre mehetnek, ám ezt nem szabad (pl. többségi szavazással, vagy az EU Bíróságához fordulással) a kimaradó országok számára kötelezővé tenni.
Brüsszel (és Berlin) akkor nem értette meg a britek szavát, és félő, most sem érti a visegrádi, francia, olasz és más eurorealisták aggodalmát. Látjuk, mi lett a vége. Nigel Farage jól mondta, először kinevették, majd akkor vették komolyan, amikor más késő volt. Ő volt az, aki búcsúbeszédében ükapáink életérzését – A Monarchia jó, Ferenc Ferdinánd rossz! – napjaink nyelvére fordította: Szeretjük Európát, de rühelljük Brüsszelt!
(Kép forrása itt.)