Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Szívről és lélekről

A háború: Béke. A szabadság: Szolgaság. A tudatlanság: Erő. A New York Times a múlt héten tovább írta a George Orwell 1984 című regényéből ismert sorokat.

„A terhesség öl. Az abortusz életeket ment.”

Így hangzik a lap hasábjain május 21-én megjelent írás címe.

A cikket még csak szélsőségesnek sem nevezhetjük, mert arrafelé ez a mainstream álláspont. A New York Times-féle körökben azzal van a probléma, aki ezt nem így gondolja.

A cikk három szempontból érdekes számomra. Egyrészt a megfogalmazás miatt, amely mutatja, hogy a nyugati kultúrában valami nagyon elromlott. Úgy tűnik, lassan csak idő kérdése, míg a New York Times hasábjain a megszületett csecsemők abortálásáról szülessen veretes publicisztika, hiszen a történelem összes tömeggyilkosa csecsemőként kezdte a karrierjét. A csecsemők veszélyesek! 

A másik ok, hogy ezt a cikket egy orvos írta. Egy olyan orvos, aki a terhesség késői szakaszában elvégzett abortuszokra specializálódott. Írását az alábbi mondatokkal kezdi:

„A terhesség egy életveszélyes állapot. A nők belehalhatnak a terhességbe. Ezt már több ezer éve tudjuk.”

Ezt egy hosszú és rémisztő, latin kifejezésekkel teletűzdelt bekezdés követi arról, hogy mi mindenbe halhat bele egy terhes nő.

A szakértelem megingathatatlan tekintélyét alátámasztandó az orvos számokat is felsorakoztat. Nem is akármilyeneket: a terhes nők halálozási rátáját Alabama államban, és összességében az Egyesült Államokban. Aztán jönnek a „bezzeg” számok, vagyis annak bizonygatása, hogy bezzeg az abortusz mennyire nem veszélyes, milyen elhanyagolható az abortuszból fakadó halálozási arány. Mármint az édesanyák esetében, ugye, mert az abortált embrió esetében 100 százalékos halálozási rátáról beszélhetünk.

A harmadik ok pedig az a minap nyilvánosságra került hangfelvétel, amelyen Cseh Katalin, a Momentum frissen megválasztott EP képviselője kedélyesen elnevetgél az abortusz témakörén.


A Klubrádióban rögzített műsorban a szülés-nőgyógyászként bemutatott Cseh Katalin Papp Réka Kingával beszélget arról, hogy a terhesség valójában egy probléma, amire különböző megoldási módszerek állnak rendelkezésünkre, többet között az abortusz. A műtéti abortuszt Papp Réka Kinga „botmixerhez” hasonlítja, amin az orvosi esküt tett Cseh Katalin kuncog, és hozzáteszi: „Ezt még nem hallottam (…) Majd elterjesztem én is a kis körömben.”

A New York Times cikkét és Cseh Katalin rádióinterjúját látszólag az abortusz kérdése köti össze. Valójában azonban ez nem az abortuszról szól, hanem szívről és lélekről, aminek a hiánya egész ijesztő méreteket ölt a haladó liberálisoknál.

 

(Kép forrása itt.)