Máthé Áron
Máthé Áron történész

Szent István, a magyar király

Augusztus 20-a talán a legfelhőtlenebb ünnepünk. Bő ezer évvel ezelőtt államot alapítottunk itt a Kárpát-medencében és a magyar államiság azóta is töretlenül létezik.

I. István királyunk életműve maradandó alkotás, amely kiállta az idők próbáját. Talán nem véletlen, hogy az „István a király” című rockopera minden idők legnagyobb példányszámban eladott magyar hanghordozója lett.

De milyen ember lehetett István, és vajon mi lehetett a szándéka a keresztény állam szilárd alapokra helyezésével?


Az első kérdésre mondhatnánk, hogy szigorú, vallásos, hívő, kegyes, keménykezű, igazságos, de valójában csak annyit tudunk, hogy egy olyan idealista volt, aki egyúttal sikeres reálpolitikus is volt. Ez egyúttal a második kérdésre is választ ad. Az európai keresztény Oikumené részévé kívánta tenni Magyarországot, de ennek nem rendelte alá a magyar függetlenséget. Már maga a koronakérés köré szövődött legenda is ezt az alapgondolatot tükrözi vissza. A kor két nagyhatalma – Németország és Bizánc – közé ékelődött magyarság közül István egyértelműen a németek felé fordult, de a saját jogaiból nem engedett, s azokat fegyverrel is megvédte. Amikor II. Konrád császár 1030-ban rátámadt, fényes győzelemmel bizonyított a magyar függetlenség életképességét. Azonban Bizánccal sem ápolt rossz viszonyt, sőt, velük szövetségben is harcolt a bolgárok ellen. Korábbi ellenfeleivel sem habozott megegyezni, ha kellett. A lengyelekkel vívott sikeres határháború után az oroszok ellen a lengyelek már magyar szövetségest tudhattak maguk mellett.

Az ország magyar jellegét más vonatkozásban sem adta fel. Nem mellékes leszögezni, hogy az „egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” maxima egy téves értelmezésen alapul. Az adott megjegyzés egyértelműen a királyi udvarra vonatkozott és nem az országra. Vagyis mai nyelven így szól: az az udvartartás, amely nem járatos a diplomáciában, nem ismeri a többi ország szokásait és nyelvét, az nem lesz sikeres, és hibázni fog.

(Szent István szobra a Budai várban)

István király tehát nem Európa és az addigi magyar különállás között kényszerült választani. Életművéből világosan kiderül: ő a magyar függetlenség mellett tette le a garast.

Ma vannak, akik megkérdőjelezik életművét. Egyesek felteszik a kérdést: miféle keresztény, aki erőszakkal térít, felnégyel, kezeket vágat le, és más hasonlók? Mások meg az ősi magyar tudás elveszejtésével vádolják. Mindezek történelmietlen felvetések, foglalkozni velük nem érdemes.

Egy azonban bizonyos: István a maga útját járta, és magyarnak tartotta meg ezt az országot a nyugati keresztény világ keretein belül.