Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

State Department: Éljen soká Románia!

Magyar véreim fölháborodtak azon, hogy John Kerry köszönti Romániát december 1-jén, hiszen e szent napon jött létre az a csodás Románia, amit mindannyian ismerünk, amelyben a demokrácia és a törvény uralmának elvei érvényesülnek (hogy a kettő azonos-e, az további bizonyítást igényel), egyenlőség és szabadság van, no meg emberi jogok is. Magyar véreim okkal-joggal háborodtak föl persze, és az erdélyi magyarok nyilvánvalóan másképp látják ezt, mint John Kerry és a staff.

Szegény erdélyi magyaroknak könnyebb dolguk lenne, ha nem erdélyi magyarok lennének (micsoda elavult egy kisebbség az már!), hanem mondjuk „queer”-ek (bármit jelentsen is ez), vagy „interszexuálisok” (pláne).


Ha azonban a közlemény valódi üzenetét vesszük, kevésbé lesz felháborító. Először is: Románia a második világháborúban – igaz, a végén – a győztesek oldalán állt. És hogy kinek van igaza, azt a győztes dönti el, hiába a morális szósz. Másrészt szó sincs Románia demokratikus, rózsaillatú, my little pony-s cukiságáról. Az üzenet lényege pusztán ennyi: jó szövetségesek vagytok, köszönjük. Ugyanezért marad ki az emberjogilag problémás helyek felsorolásából Szaúd-Arábia. A külpolitikai realizmusnak nincsenek elvei, bármilyen sztaniolba csomagolják is. És bár ezt egyszerű halandónak nehéz megérteni – jómagam is így vagyok ezzel –, ugyanezért nem tekinti sok „civilizált” ország elsőszámú ellenségének az Iszlám Államot sem. Az egyszerű halandó – így jómagam is – a megtestesült gonosznak tekinti, igazi sátáni kegyetlenségnek. A külpolitika realista művelője azonban azt kérdezi: mi az érdekem? Mi a jó nekem, ha X gyenge, vagy ha Y? Sajnos ez nem a széplelkek játéka, és akkor még finoman fogalmaztam.

Visszatérve Romániára: Románia mindenben követi az amerikai érdeket, rohan a zsepivel, ha a NATO tüsszent egyet, sőt még a saját politikai osztályát is – amelyik olyan, amilyen, és épp a külhoni magyaroknak nem kell őket bemutatni – beáldozta annak érdekében, hogy jól feküdjön az Egyesült Államoknál. Az a minimum, hogy jön egy közlemény, amiben olyan fejsimogatást kapnak, amibe belepirulnak!

Apropó, korrupció és reálpolitika: az Egyesült Államok ugyanazt a stratégiát alkalmazza már időtlen idők óta mindenütt, ahol változtatni akar. Ilyen volt Irán is, csak aztán jött a meglepődés, hogy mégis honnan jött, meg hogyan ez a Khomeini? És ezt próbálták meg nálunk is eljátszani – pace Goodfriend –, de az mérsékelt eredményeket produkált. A probléma pusztán annyi, hogy nem értették meg: Romániában a korrupció az állam-politika működési alapelve, és nem anomáliája, amelynek csak a mértéke problémás. De jobb, ha e mögött sem őszinte emberbaráti aggodalmat sejtünk (bár hirtelen nem tudom, melyik rosszabb).

A másik probléma, ami az európaiak és az amerikaiak közti rendszeres félreértés alapja, függetlenül a mostani közleménytől, a történelemhez való alapvető hozzáállásban rejlik. Az európaiak, és különösen a szovjet elnyomástól megszabadult kelet-közép-európai országok képtelenek értelmezni saját magukat, identitásukat, helyzetüket a történelem nélkül. Az Egyesült Államoknak viszont bölcsője volt a történelem bizonyos szintű „meghaladása”. Sőt az amerikai forradalom, valamint az alkotmány kvázi megtörik a történelem menetét, majdhogynem bibliai értelemben vett új kezdetet és alapot jelentenek. Ezért is a ragaszkodás az amerikai alkotmányhoz. És ebből megérthetjük, miért mindig ezekkel a demokratikus, fékezős-ellensúlyozós, emberi jogos szövegekkel házalnak. A fő kérdés az, vannak-e jó intézmények, jó-e az elrendezés, megvannak-e a jogok, amelyek rögzítve vannak stb. Az alapítás pedig szent.

Ez nem jó, vagy rossz dolog, ez egy adottság, ami fakad egyrészt a sajátos amerikai, másrészt a sajátos európai (pláne kelet-közép-európai, pláne magyar) helyzetből. A mi történelmi magyarázatunkat nem is értik, nemhogy a kollektív kisebbségi jogokat.

Talán mégiscsak valami divatos címke kéne az erdélyi magyaroknak, amit értenek a State Departmentnél is, hátha.