State of Hungary

Obama elnök napokban bejelentett gazdaságpolitikai célkitűzései és adóreform-csomagja meglepően sok hasonlóságot mutat az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikai törekvéseivel.

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke magyar idő szerint kedd hajnalban tartotta meg State of the Union elnevezésű, évenként aktuális, ikonikus felszólalást, amelyben a mindenkori amerikai elnök a Kongresszus előtt számol be az Unió helyzetéről.  Az évértékelő megtartása az elnök alkotmányos kötelezettsége. A beszéd a történelem során egyre nagyobb politikai jelentőséget kapott, s különösen igaz ez a média által meghatározott modern politika korában. Nem véletlen, hogy míg a XIX. században végig írásos formában tettek eleget az elnökök a beszámolási kötelezettségüknek – nem ritkán részletes gazdasági, költségvetési adatokkal tarkítottan –, addig a XX. és a XXI. században már szinte kivétel nélkül a szóban elmondott beszéden és az abból kiolvasható politikai üzeneten volt a hangsúly.


A beszéd – természetesen – jórészt az amerikai népnek szól, bár a külpolitikai üzenetek felé nyilván a világ minden országa kiemelt figyelemmel fordul. Fontos tudnunk, hogy a párbeszédre nyitottság folyamatos hangsúlyozásán túl mennyire megosztott az amerikai belpolitika abban a helyzetben, amelyben idéntől egy demokrata elnöknek republikánus képviselőházi és szenátusi többséggel kell együtt dolgozni. Ebben az ellenséges szituációban kell az elnöknek egyrészt megvédenie – akár vétóval fenyegetőzve – az Obama-adminisztráció eddigi eredményeit, például az egészségügyi reformot és bevándorlási könnyítések, másrészt olyan ideológiai, világnézeti vitákat felvállalnia, amelyeknél bizonyosan nincs esély akármiféle megegyezés elérésére. Ez utóbbi ideológiai küzdelemre talán leglátványosabban az utalt, hogy a State of the Union beszédek történetében először most hangzott el a „transgender” szó az elnök szájából. Ugyanúgy, ahogy korábban ő volt az, aki a melegházasság mellett ugyanígy kiállt.

 A magyar politikán edződött hallgatóságnak azonban ezúttal leginkább a közpolitikai területeken javasolt intézkedései lehetnek zavarba ejtően ismerősek. Barack Obama a beszéd első szakaszában amellett érvelt, hogy az amerikai gazdaság kilábalt a válságból, növekvő foglalkoztatottság és gazdasági teljesítmény mellett nőtt a szociális ellátórendszerbe bevontak aránya, csökkent az iskolaelhagyók száma és javult az oktatás általános színvonala. Ugyanígy csökkent az államadósság szintje is. Véleménye szerint ezen gazdasági és társadalmi feltételek mellet indokolt a jövedelmek újraelosztása. Úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak folytatnia és még inkább meg kell erősítenie azt a gazdaságpolitikát, amelynek háttere az úgynevezett középosztály alapú gazdasági modell („middle-class economics”). Ez a modell a munkán alapszik, középpontjában pedig a család áll, amelyben mindkét szülő dolgozik. „Mi az, amit középosztály alapú gazdasági modell megkövetel tőlünk? Először is ez a modell azt jelenti, hogy a dolgozó családok biztonságban érzik magukat ebben a változó világban. Ez azt jelenti, hogy segítünk a szülőknek a gyermekvállalásban, a felsőoktatásba való bejutásban, a biztonságos öregkor megteremtésében (…)”

A Fehér Ház a beszédet megelőzően, egyébként a szokásoktól eltérően, bejelentette az adóreform-csomagot. Ebben az elnök radikális változást javasol az adórendszerben, amely a társadalom bizonyos részei számára adóemelést, miközben más csoportoknak komoly adócsökkentést jelent.

1. Hadat kíván üzenni az úgynevezett „trust-fund loophole” jelenségének, ami a legális adóoptimalizálás egyik bevett módja volt a leggazdagabb családok körében;

2. A bankok hitelezési tevékenységére adót vetne ki;

3. A megnövekedett bevételekből egy újabb 500 dolláros adókedvezményt kíván nyújtani a kétkeresős családok részére;

4. Ki kívánja terjeszteni a gyermekek után járó adókedvezményt illetve csökkenteni szándékozik a jövedelemadó szintjét is;

5. Ellépne az ingyenes állami felsőoktatási rendszer irányába.

A republikánusok szempontjából az adócsökkentés illetve a középosztály megerősítése alapvetően támogatandó. Az adórendszer radikális reformja pedig szintén fontos az ellenoldal számára is. Különbség a demokrata és a republikánus álláspont között abban rejlik, hogy az utóbbiak egyfelől nem szeretnének olyan adócsökkentést, amely újabb költségvetésibevétel-növekedéssel járna együtt. Ezzel összefüggésben pedig az állami újraelosztási szint növelését sem támogatják. Sokkal inkább a gazdasági növekedésre szeretnék alapozni az adócsökkentést. Vagyis az Obama képviselte „középosztály alapú gazdasági modell” helyett egy „vállalkozás és beruházás alapú modell” megvalósítására törekednek, amelyben az elvonás mértékének csökkentése a teljes társadalmat érinti (vagyis nem növeli a magasabb jövedelműek adóterheit).

Hallgatva az elnök közpolitikai terveit, ugyanolyan érzésem volt, mint David Cameron brit miniszterelnök hétfői ipswichi beszéde után, amikor a brit kormány teljes foglalkoztatottságra vonatkozó legújabb törekvését és az ennek megvalósítását szolgáló új szakpolitikai programot jelentette be. „Building a Britain with full employment!”, ez a meghökkentő új brit jelszó.

Az Obama-beszédnek azonban van még két nagyon fontos tanulsága Magyarország számára, ez pedig a külpolitikai részben keresendő. Kulcsfontosságú ugyanis az Egyesült Államok kormánya geopolitikai gondolkodásának megértése ahhoz, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokkal kapcsolatos magyar stratégiai célok teljesülni tudjanak.

Obama egyrészt világossá teszi, hogy az amerikai gazdaság további fejlődésének az egyik meghatározó alapja az export növelése, mind Ázsiába mind Európába. Ehhez viszont a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségre (TTIP) és az annak révén létrejövő közös gazdasági térre van szükség. Az amerikaiak stratégiai célja ugyanis a TTIP-vel az, hogy ne Kína, hanem az Egyesült Államok alakítsa a világkereskedelem szabályait. „A XXI. századi vállalkozásoknak (…) több terméket kell eladniuk a tengerentúlon. Azonban Kína az, aki a kereskedelem szabályait meg akarja szabni a leginkább fejlődő térségben. Ez a mi dolgozóinkat és vállalkozásainkat nagy hátrányba hozná. Miért kellene ezt hagynunk? Nekünk kell írni ezeket a szabályokat. Nekünk kell meghatározni a játékszabályokat.”

Másrészt az amerikai elnök az orosz helyzetet úgy értékelte, hogy az USA jól döntött, amikor nem vonult vissza, viszont nem is vállalt nyílt katonai küzdelmet. Az Egyesült Államok stratégiai célja az volt, hogy aktívan lépjen fel Európában annak érdekében, hogy egyben tartsa a NATO-szövetségeseit és biztosítsa, hogy Európa egyhangú álláspontot foglaljon el Oroszországgal szemben. Az USA azonban ezt nem erőszakosan tette, hanem a diplomácia eszközeivel. „Másfelől megmutattuk Amerika szilárd fellépésének és diplomáciájának erejét. (…) Nos, ma Amerika az, amely szövetségeseivel karöltve egységben áll Oroszországgal szemben, amely elszigetelt és gazdasága romokban áll. Ez az, ahogy Amerika vezet – nem erőszakkal és nagy hanggal, hanem folyamatos és állandó meggyőzéssel!”

A világ egyik legnagyobb hatalmú embere tehát az elnökségéből hátralevő két évben a középosztály megerősítésén és a dolgozó, gyermeket vállaló családok megsegítésén fog munkálkodni, míg irányítása alatt a világ legerősebb állama – ahogy az várható – változatos eszköztárral fog dolgozni a stratégiai érdekei minél hatékonyabb érvényesítésén. Magyarországnak ebből lehet tanulnia illetve ehhez kell viszonyulnia. Ez a State of Hungary – a State of the Union fényében.