Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Sorostól Sorosig

Soros György immáron hivatalosan is átadta politikai és üzleti birodalmának irányítását fiának, Alexander Sorosnak. A generációváltás annak a beismerése is egyben, hogy a 92 éves spekuláns nem tudta két nagy álmát beteljesíteni, így ez most fiára marad: ha nem zárják addig börtönbe, Donald Trump 2025 elején visszatérhet a Fehér Házba és az EU sem vette fel az ezermilliárd eurós örökjáradék hitelt.

Soros György mindent megpróbált, de hiába. A “Nyílt társadalom” nem áll nyerésre sem világszerte, sem az USA-ban. A közkeletű nevén Soros-hálózatnak nevezett politikai befolyás generátor örökké tartó adófizetői finanszírozása sem megoldott, pedig ő maga alfahímként küzdött politikai és gazdasági befolyásának kiépítéséért, megtartásáért és kiterjesztésért. Bár a Soros-birodalom első milliárdjának milliójának eredete homályba vész, az közismert, hogy az idősebb Soros a közös valuta előszobájába igyekvő olasz líra és angol font elleni spekulációval alapozta meg vagyonát és hírnevét.

Sok kockázatot persze nem kellett vállalnia, mivel tudható volt, hogy az euróhoz csatlakozni vágyó országok valutáinak árfolyamát egy sávon belül kell tartani, és a jegybankok ha törik, ha szakad, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Innentől kezdve az egész egy Chiken-Game, vagyis az veszít, aki elsőként rántja el a kormányt, vagy hamarabb fogy el a pénze. Soros feltehetően ezt a játszmát ismételte meg 2015 elején a svájci frank ellenében is, amin újsághírek szerint szintén nyert.

Az ilyen “ritka forint” mellett azért jó a “sűrű fillér” is, aminél jól jönnek azok a politikai kapcsolatok, amiket “aprópénzre” lehet váltani. Nehéz másként értelmezni, hogy miért finanszírozzák amerikai elnökjelöltek, szenátorok, bírák és serifek kampányát, és tartottak 2014-2019 között 226 “megbízható szövetségest” az Európai Parlamentben, vagy miért volt Soros György a brüsszeli elit rendszeres vendége. Az európai szálak valahogy egy ezermilliárd eurós örökjáradék-hitelben találkoztak, amit az EU-nak kellett volna felvennie. Hol a migránsok integrációjára, hol Afrika megsegítésére, hol a COVID gazdasági következményeinek enyhítésére. Soros azt ugyan nem mondta meg, hogy kitől vegyék fel a hitelt, de biztos lett volna rá ötlete.

Kilépne az árnyékából


Ennél a példánál jól kimutatható a Soros-hálózat, a politikai befolyás és az adófizetői pénz háromszöge. Míg a “filantróp” Soros ezermilliárd euróra 0,5% kamatot javasolt, addig Guy Verhofstadt “konzervatív” becslése szerint 2,5-3% is elképzelhető lenne, vagyis az EU évi ötmilliárd helyett akár évi 25-30 milliárd kamatot is fizethetett volna. Az idők végezetéig. Minden apa egy ilyen aranytojást tolja tyúkot szeretne (tékozló) fiának örökül hagyni, minden örökös álma egy ilyen kifogyhatatlan bőségszaru.

A 25-30 milliárd dollár értékűre becsült Soros-birodalom minden pénzére szükség lesz Donald Trump elnökségének megakadályozására, a genderőrületet és klímaszorongást megelégelő amerikaiakat és európaiakat manipuláló média és NGO-világ finanszírozására, valamint a globalista és aktuálisan a háborúpárti politikusok és pártok támogatására. Ne legyenek kétségeink, “figyelmükből” továbbra is kijut Magyarországnak.

Alexander Soros apjával ellentétben nem alfahím. Neki nem kellett “megdolgoznia” vagyonáért, és a jakobinus woke-generáció tagjaként elhiszi a saját propagandájukat akarnok és türelmetlen. Első nyilatkozatai már jelzik, hogy főnöki Capo tutti di capi tevékenységét a “szavazói részvétel bátorításával“ kezdi, ami magyarul a nem állampolgár illegális bevándorlók tömeges szavaztatását jelenti a 2024 novemberi amerikai elnökválasztáson.

Az a tény, hogy Soros György minden pénzével és befolyásával sem tudott egy stabil politikai és pénzügyi örökséget hagyni fiának, jól mutatja erejük korlátjait. Ami Sorosék számára “veszély”, az a jól bevált, hagyományos értékeket és életmódot szerető, békepárti embereknek a remény. Európában, Magyarországon és a nyugati világ vezető hatalmában, az USA-ban is.

Kép forrása: Facebook/Alexander Soros