Soros György és a kelet-európai hullazsákok
Orbán Viktor 2024. február 24-i szokásos pénteki rádióinterjújában idézte fel Soros György egy 1993-as írását, amely a júliusi vilniusi NATO-csúcs előtt aktuálisabb, mint valaha. Az eredeti cikket a Remix News és hirado.hu is szemlézte, majd a dollármédiához sorolt Telex “tényellenőrzése” kimutatta, hogy a békepárti magyar jobboldal “téved”, nincsen semmi látnivaló, mindössze Soros György egy korábbi gondolatkísérletéről van szó.
Nézzük akkor az eredeti írás fontosabb állításait, immáron az orosz-ukrán háború tükrében. A helyzet kísértetiesen hasonlít a harminc évvel ezelőttihez. Akkor a délszláv térségben dúlt háború, most Ukrajnában. Akkor a volt szocialista országok akartak az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozni, most a posztszovjet térség országai (Ukrajna, Moldva, Grúzia, Örményország). Akkor is Oroszország biztonsági elvárásait és az általa képviselt katonai fenyegetést kellett kezelni, most is.
A “nyílt társdalom” globalista ideológiája melletti érvelés után Soros kifejti, szerinte milyennek kéne lennie az akkor körvonalazódó “békepartnerségnek” (Partnership for Peace, PfP). Egy olyan intézményt kerestek, amely a NATO-szerződés V. cikkelyének kollektív védelmi garanciája (a világ- és atomháború veszélye) nélkül biztosítja a térség stabilitását. Jobban megértjük a cikk üzenetét, ha “békepartnerség” helyett a kelet-közép-európai országok által az USA iraki beavatkozásának támogatására 2003-ban alakított “Coalition of the Willing” (Hajlandók szövetsége) fordulatot használjuk.
Honnan lesz “emberanyag”?
Fordítsuk át az akkori helyzetet napjainkra: a Nyugatnak most leginkább arra kell megoldást találnia, hogy a beharangozott ukrán offenzíva kudarca/sikere és a front újbóli stabilizálódása után miként lehet Oroszországot egy újabb támadástól elrettenteni, illetve Ukrajna területi szuverenitását és a Nyugathoz tartozását garantálni. Soros akkor így írt: “The countries of Central Europe are clamoring for full membership of NATO as soon as possible, preferably before Russia recovers.”
Mivel Oroszország még mindig atomhatalom, ezért Ukrajnának a NATO nem nyújthat biztonsági garanciát, marad tehát egy NATO-n kívüli szervezet, vagy szövetség. Soros erről így írt: “The Partnership for Peace would not contain any of the automatic guarantees which have given NATO its clout.”
A vietnámi háború tapasztalataként az USA nem viselheti egy háború fő terhét, pláne nem akkor, ha az újraválasztására készülő Joe Biden esélyeit rontja. Pénzt és fegyvert zsoldosokat persze küldenek, reguláris katonákat nem. “The United States would not be called upon to act as the policeman of the world.”
Ez vezet át minket Sorosnak a békepartnerségről megfogalmazott legvitatottabb gondolatához, ami szó szerint így hangzik: “When it acts, it would act in conjunction with others. Incidentally, the combination of manpower from Eastern Europe with the technical capabilities of NATO would greatly enhance the military potential of the Partnership because it would reduce the risk of body bags for NATO countries, which is the main constraint on their willingness to act.”
Soros akkor Japánt vonta volna az európai problémákra fókuszáló szövetségbe, utódai most a Kína ázsiai ellensúlyának kipécézett Indiával kacérkodnak. “Japan should be asked to join NATO. Then we would have the beginnings of an architecture for a new world order.”
A “Coalition of the Willing”, tehát a kelet-közép-európai országok emberanyagára és a NATO műszaki képességeire (hírszerzési információi, taktikái, stb.) építve biztosítaná Oroszország elrettentését, vagy száll adott esetben harcba az ukránok oldalán. A felvetés emlékeztet arra, ahogyan a Nagy Háború nyugati frontján 1915-re elfogytak a francia katonák, és jöttek a britek. Amikor 1917-re a britek is elfogytak, jöttek az amerikaiak. Ukrajna most égeti el egy év alatt a harmadik hadseregét, így a most kibontakozó ukrán offenzíva sikere után a front stabilizálására, vagy az offenzíva kudarca esetén kibontakozó orosz ellentámadás feltartóztatásra szükség lesz újabb katonákra. Kérdés, hogy Ukrajna ki tud-e állítani egy negyedik hadsereget, amikor már a harmadikhoz is az utcáról fogdosták össze az embereket?
Mivel reguláris amerikai katonákról a közelgő elnökválasztás és előre látható győzelem exit-stratégia miatt szó sem lehet, marad a kelet-közép-európai “emberanyag” ("Manpower”). Ahogyan azt Soros György harminc éve megírta.
Ahogyan a Versailles-i békediktátum után a Cordon Sanitaire, úgy most a “Coalition of the Willing” védené Nyugat-Európát. Azt a Nyugat-Európát, amelyet a háború örve alatt a globalisták már leválasztottak az orosz fosszilis energiáról és most akarnak a kínai gazdaságról is leválasztani, hogy idővel egybenyissák Észak-Amerika piacával.
Az idő sürget. Az amerikai közvélemény ugyanis kezdi sokallani az Ukrajnának nyújtott támogatást. Ráadásul amennyiben 2025. januárjától egy békepárti, vagy izolacionalista amerikai elnök költözik a Fehér Házba, esetleg az ukrán front hamarább omlik össze, mint az új szövetség felállna, már késő lesz. Ezért préselik most a térség országait egy háborúpárti szövetségbe, a Coalition of the Willing-be. Teszik ezt számos, “szivárványkoalíció” által kormányzott térségbeli országban az ottani közvélemény többségének akaratával szemben.
A júliusi vilniusi NATO-csúcs és az amerikai elnökválasztás kampánykezdete előtt több ilyen tervet szivárogtatnak ki, tesztelve a nyugati közvéleményt. Mi, magyarok a tavalyi országgyűlési választáson egyértelműen nemet mondunk a harcok meghosszabbítására, a további vérontásra és újabb országok háborúba préselésére. A háború folytatása helyett legfőbb ideje a békéről beszélni.
Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Bielecki