Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly eszmetörténész

Sej-haj demokraták

Nem hallom, hogy az utcákon és tereken zúgna mostanában a „semmit rólunk, nélkülünk!”.

Valamikor a magát demokratikusnak nevező ellenzék ezt skandálta olyan elképesztő, fölháborítóan sanyargató népnyúzó döntések miatt, mint mondjuk egy egyetemi szak képzésének szüneteltetése.

Az újkori demokrácia eszménye az emberek közös önigazgatása, amely eszmény alapján verték szét a soknemzetiségű és sokvallású monarchiákat és hoztak létre „nemzetállamokat” az I. világháború után. Az önigazgatás eszményét egyre kisebb és kisebb csoportokra lehet érvényesíteni, míg végül eljuthat valaki az egyénig: a mai demokratikus nyelvben gyakran felmerül, hogy csak a beleegyezésével kormányozható az egyén. Ezzel az állami szuverenitás meg is szűnt, aminek az állam konkurensei – van ahol a törzsek, van ahol az oligarchák, vagy nemzetközi NGO-k, a szomszéd államok és a nemzetközi szervezetek – felettébb örvendenek.


Mielőtt még modern demokratáink rátaláltak volna a „semmit rólunk, nélkülünk” jelszóra, azt nem kis csoportocskák vagy egyének privilégium igényei igazolására használták, hanem politikai közösségek szabadsága védelmére. Méghozzá a sokszor megénekelt, visszamaradott Ká-Európában. A történetírás szerint a jelszót lengyel barátaink alkották meg a Szejm autoritása védelmében. Hogy Magyarországon pontosan mikor jelent meg a gondolat, nem tudom. De Rákóczi brezáni kiáltványa – „sine nobis de nobis concluduntur” – tartalmazta a magyar feje felett megköttetett Karlócai békére utalva. A magyarok sorsáról döntöttek idegenek a magyar országgyűlés, a politikai közösség képviselői nélkül. A „semmit rólunk, nélkülünk” gondolatát majd Kossuth népszerűsítette a Pesti Hírlapban.

Rákóczi a brezáni kiáltványban a „sanyargató idegen nemzetről” ír, aki nem csak „megveti nemzetünket és szabadságunkat”, kegyetlenkedik, adóztat, de a „szabad törvényeinket” megsérti, az „országot és régi szabadságunkat veszélyezteti”.

Hasonló környezetben használták a jelszót a reformkorban is: „„Hazánk mint alkotmányos ország csak törvények szerént kormányoztathatik; törvény pedig az ország gyűlésén nyilatkozó nemzeti akarat nélkül nem hozathatik. Ezen status állapot természetes következménye, hogy országunk ügyeit illetőleg semmi rólunk nélkülünk jogszerűen nem történhetik. Az országgyűlésnek rendeltetése tehát a nemzet alkotmányos befolyását mindenre nézve valósítani a mi az ország lételét, jogszerű létét s jólétét bármiképen érdekelheti.”

A politikai közösség (a nemzet) védelme együtt járt a törvényeink, alkotmányunk védelmével és azzal az igénnyel, hogy a magyar országgyűlés részt vegyen és befolyást nyerjen az országra vonatkozó döntések meghozatalában. Minden ellenkező eset abszolutizmus, akár elsőlipóti, akár brüsszeli roppant jóindulatú és humanista bürokratikus.

Ha valaki ma azt javasolja, hogy az országra vonatkozó döntések ne születhessenek a magyar politikai közösség képviselői, az országgyűlés nélkül, akkor a demokraták hogy-hogy nem támogatják és szerveznek tüntetéseket ma is a „semmit rólunk, nélkülünk” jelszavával? Ha az oikofób, a magyaroktól hidegrázást kapó értelmiség által megalkotott vagy felfedezett csoportok használják ezt a jelszót, akkor demokratikus – különben populista vagy nacionalista. A szabadság és törvényes önrendelkezés a magyar politikai nemzetnek nem jár, főleg nem az Európai Egyesült Államok felvilágosult és progresszív humanistáival szemben, inkább vele szemben kell kiharcolni azt némely arra érdemesnek ítélt kisebbségi csoportnak?