Sargentini elé

Ahogy arról talán már többen értesültek, az ún. Sargentini-jelentés(tervezet) telis-tele van csúsztatásokkal: igazából – hogy mi se csúsztassunk – döbbenetes tudatlanságról árulkodó hazugságokkal, jobb esetben ferde politikai motivációk fűtötte félinformációkkal. Az egy dolog, hogy szöveg maga alig tartalmaz önálló, vitaképes gondolatot – a totálisan megtévedt „kritikák” majdnem teljes egésze korábbi véleményekre és országjelentésekre alapozódik. Az anyag ugyanis úgy néz ki, hogy az elején van egy rövid állásfoglalás (ez lenne magának az EP-nek az aktusa, ha szeptember 12-én elfogadják az indítványt), a végén Sargentini pár bekezdéses indokolása (erre még visszatérünk). E kettő között pedig a Tanácsi határozatra irányuló javaslat (az eljárást ugye az EP javaslatára a Tanács indíthatja meg), melyben az Európa Tanácsra, annak szakosított szerveire, az EBESZ-re, annak szakosított szerveire, valamint az ENSZ-re és annak szakosított szerveire (igen, itt mindenkinek van szakosított szerve) hivatkozva hord össze Sargentini, illetve a LIBE-többség hetet-havat.

Egy bizonyos szint felett nem megy az ember egy bizonyos szint alá – szokták mondani, és tényleg, már feleslegesnek érzi az ember elismételni, hogy például az Alkotmánybíróság hatáskörei átalakultak (bizonyos tekintetben nőttek, másutt csökkentek) vagy hogy a Médiatanács tagjait pedig még mindig az Országgyűlés választja (és az ellenzék 2010-ben valójában azért bojkottálta a szavazást, mert az MSZP, a Jobbik és az LMP nem tudott megállapodni, hogy a rendelkezésre álló 2 helyre kit delegáljanak). Az ilyen korrekciókat még végtelenségig lehetne sorolni, viszont a polkorrekt agymenésekkel – melyet egyféle kánonként állít be e jelentés is – tényleg nehéz mit kezdeni. Sargentini (ill. egyes ENSZ-szervek) szerint ugyanis szintén jogállamiság-deficithez vezet, hogy „az új tankönyvek még mindig tartalmaznak nemi sztereotípiákat, a nőket elsősorban anyaként és feleségként ábrázolva”, de az is aggodalomra ad okot, hogy „a család fogalmának alkotmány általi korlátozó meghatározása megkülönböztetéshez vezethet, mivel nem terjed ki bizonyos típusú családmodellekre, köztük az azonos nemű párokra”. „Ez most komoly?” – kérdezhetnénk joggal. És reméljük, hogy az: viccnek ugyanis valóban durva lenne.

De várjunk, a legdurvább még nem is ez. Sokkal inkább az, hogy Sargentini említett, személyes hangvételű indokolásában kontextusba is helyezi vádjait, pontosabban szólva: meg is magyarázza, miért is a mézesbödön nyalja most itt ki Micimackót. Az EP folyó eljárásnak alapja az alapszerződés 2. cikkelyében (elég homályosan benne)foglalt „uniós értékek” (szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok), melyek veszélyeztetettsége esetén „élesíthető” a 7-es cikkely. Természetesen ennél az eljárásnál, mint valamennyi uniós aktusnál – elvileg – irányadó az az általános rendelkezés, miszerint „minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak az Unióra, a tagállamoknál marad”.

És itt jön elő Sargentini a farbával: ő ugyanis azt mondja – az Európai Bizottság egy korábbi közleményére hivatkozva –, hogy bár a 7-es cikk  „hatálya az uniós jogra vonatkozik, ám kiterjed azokra a területekre is, ahol a tagállamok önállóan járnak el”, tehát eszerint „a 7. cikk hatálya nem korlátozódik az uniós jog hatálya alá eső területekre. Ez azt jelenti, hogy az Unió nem csak akkor léphet fel, ha a közös értékek megsértése e korlátozott hatókörön belül történt, hanem abban az esetben is, ha a közös értékek megsértésére olyan területen kerül sor, amelyen a tagállamok önálló hatáskörrel járnak el.”

Értik jól, ugye? Tehát itt nem „csak” arról van szó – ahogy eddig sokan gondolták –, hogy mi tartozik uniós hatáskörbe és mi nem. Hanem deklaratíven arról is, hogy ami elvileg nem uniós hatáskör, az – csiribí-csiribá – mégis uniós hatáskör. Ha pedig ez a megfontolás „átmegy” a jelentés közelgő zárószavazásán, olyan precedens teremtődik, mely alapján felesleges lesz a jövőben tagállami szuverenitásról beszélni az Unióban – hiszen ha bármibe beleszólhat akár a Parlament, akár a Bizottság az „alapértékekre” hivatkozva, akkor lényegében értelmét veszti a nemzeti döntéshozatal. Jól lehet, ennek veszélyét a dühtől és frusztrációtól nem látó balliberális – és bizonyos néppárti – EP-képviselők még nem látják, ha Sargentinit kiengedik a palackból, előbb-utóbb saját hazájukra is rontást hoznak.

Már ha szerepel még szótárukban e szó: Haza.

(Kép forrása itt.)