Progresszív testszag
Elég lesz beleszimatolni a levegőbe, és mielőtt bárki megszólalna, máris világos, hogy ideológiai metszetben ki hova tartozik.
Ha a közeledbe kerülő embertársadnak némi testszaga van, nagy valószínűséggel a progresszívek táborát erősíti, ha pedig semmi ilyesmit nem orrontassz, bizonyára afféle megveszekedett maradár az illető, akinek a mosdás fontosabb, mint a szaglóhámmal is érzékelhető progresszivitás.
Frans Timmermans és Ursula von der Leyen.
Vannak tehát a haladárok, akik a jövő érdekében fegyelmezetten nem nagyon mosakodnak, s vannak a maradár populisták: ők viszont szuverén módon használják a szappant.
Minek ide holmi ideológiai párbaj?
Aki büdös, azé a jövő, aki illatos, az a múlt embere.
Itt tartunk.
Norbert Elias, a szociológia egyik klasszikusa szerint tetemes idő kellett ahhoz, hogy az ember higénés értelemben is civilizálttá váljék, mosdatlan, kézzel-lábbal táplálkozó állatból a személyközi érintkezések terén is kívánatos irányba fejlődjön.
S ha valamin, hát ezen valamelyest tényleg lemérhető volt a haladás.
Most fordulhat a kocka.
Bizonyos uniós hölgyek és urak – egyikük sem nevezhető a politikai szakma klasszikusának – csöppet sem viccesen arra vennék-kényszerítenék rá a melegvízhez szokott európai nemzetek polgárait, hogy immár a gyanús higénét tekintsék a haladás egyik kritériumának. Fejlődjünk csak bátran vissza, hiszen a progresszivitás útja kacskaringós, de semmi gáz, ők akkor is biztonságosan szlalomoznak rajta. Mégha a "múltban ragadt" maradárok szeretik is kétségbe vonni ezt.
Egyszóval itt az új, fölöttébb érdekes 21. századi haladás koncepció, egy újabb progresszív emberkísérlet – de talán nem is kell 2030-ig várni rá, hogy elődeihez hasonlóan ez is méreteset bukjon.
Ja, fő szószólójuk, a harcias, tar koponyájú holland Frans Timmermans mellesleg azt is ajánlja még, ruhát se mossunk annyit, inkább szellőztessük. Hajat aztán meg végképp ne, minek a fejünkre annyi kemikália?
Ez most az uniós trendi.
Neki persze könnyű.
(Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)