Pódium vagy...
A 21. század kétségkívül ilyesféle tektonikus idő. Rohamosan változnak az elemi életfeltételek, szűkülnek az élhető terek, vészesen csökkenőben az édesvizek, kimerülőben a természet adta energiaforrások, miközben a szapora emberiség egyre kisebb helyen, egyre tömegesebben tömörül össze, amúgy is készen a maga teremtette szociális feszültségektől terhes robbanásokra.
Romló földi tortánk újrafelosztása alkalmasint elkerülhetetlen. De kik azok, akik máris szeletelik? Ez a második kérdés.
Modern tapasztalatok alapján könnyen rávághatnánk, hogy mindenekelőtt a Nyugat, csakhogy a 21. század aligha magától értetődő folytatása már a korábbiaknak. A Kelet, enyhén szólva, felzárkózott a globális szeletelők közé, mára már innen is, onnan is nyiszálgatják a „sütit”,harmadik kérdés tehát: kinek sikerülhet ez jobban?
Az illúziótlan latolgatásban Európának rosszak az esélyei. Amikor Nyugatot mondunk, önálló cselekvőként manapság igencsak pontatlanul lehet Európát is beleérteni. Reprezentatív alakulata, a nyugati genezisű Közös Piac még a 20. század negatív európai trendjei ellen szerveződött, ám időleges sikereit még részlegesen se tudta átmenteni a 21. századba. Sőt, az időközben földrajzilag kitáguló, de még korántsem kontinentális méretű Európai Unió egyike a 21. század súlyos betegeinek, akár a Nyugaton belül, akár globálisan hőmérőzzük.
Kórisméjét hagyományfelejtésnek és önfeladásnak nevezhetjük, ez volna a morbus föderalitisz. Magyarán föderáció mindenáron, noha történelmi tapasztalat, hogy tartósan működő föderációk csupán hozzávetőlegesen azonos szintű szociális bázison (pl. Svájc), vagy többé-kevésbé egységes nyelvi háttérrel (lásd: USA) jöhetnek létre.
Európa egyikkel sem rendelkezik.
Ereje nemzeteinek hagyományaiban - volt, gyengesége országainak szembetűnő szociális különbségeiben - van. Erejét régóta nem becsüli, gyengeségét, finoman mondjuk úgy, nem igazán orvosolja. Politikailag viszont vízfejjé duzzadna (ne szépítsük: duzzadt), szervezetszociológiai gólemmé, olykor nevetséges, olykor meg kafkai mechanizmusokkal brüsszeli labirintusaiban. Nehéz eldönteni, hogy mindez komplex butaság-e, avagy ez maga a 21. századi uniós koncepció? Vagyis úgymond "kreatív" alkalmazkodás az Európát végleg talonba hajító új, globális erőviszonyokhoz. Kinél ez, kinél az, a főáram intézményesen mindenesetre ezt képviseli, a személyes motivációkat ehelyütt most nem akarjuk szétszálazni.
De akár így, akár úgy, ugyanaz a tévút: az unió a „kreativitás” jegyében lépésről lépésre mind gyengébbé válik. S akik minderre, féltve az uniót s féltve Európát, manapság világosan mutatnak rá, mint tette azt nem először, s nyilván nem is utoljára a magyar miniszterelnök, annak az uniós fórumokon mostanság pódiumot ácsolnak.
Vagy ki tudja, mit...
(Kép forrása: MTI/EPApool/Virginia Mayo)