Pénelopé se píszí

Persze, hogy kinek miről szól, az ízlés dolga, s az ízlést semmi mással, kizárólag egy másik ízléssel lehet ellenpontozni.

Nekem például legfőképpen arról, vajon ki lehet-e szállni a korszerű mókuskerékből? Beteljesülhet-e Tímár Mihály magánutópiája, elmenekülhet-e valaki a saját, úgymond sikeres élete elől? Ráhibázhat-e a világnak egy olyan szegletére, ahol a számára igazán kedves életet élheti? Hiszen ha már a rendelkezésére álló világot nem tudja jobbá tenni, egy távoli, kies zugával talán megteheti.

És Jókai elmesél nekünk egy utópiát arról, hogy íme, ilyesmi lehetséges. Nem bal- vagy jobboldali utópiát duruzsol, emberoldalit. Természetes, hogy ehhez megfelelő emberek kellenek neki: mesés nők, mesés férfiak, kik a végén méltán nyerhetik el megérdemelt életjutalmukat.

Noémi türelmes, Tímea hűséges, egyikük sem a férfiak ellenében akarja női önmagát megvalósítani. Minek tagadjam, nekem ez - ellentétben az érdemes Tóth Krisztina írónővel - fölöttébb tetszik. Nem mintha afféle sovén férfidisznó volnék, hanem mert ezt a női választást (is) olyan hitelesen és jól írja meg Jókai. A reáliáknak engedve, adhatott volna korabeli píszí nyugati sajtót is hősnői kezébe, miért is ne? Szüfrazsettet formálhatott volna belőlük, (mintául ott volt erre szegény Szendrei Júlia), ám ez majdnem ugyanaz, mintha szemére vetnénk Hófehérkének, hogy a női öntudatra ébredés helyett egyszerre hét törpével létesít bensőséges házvezetőnői kapcsolatot.

Számon kérni egy régi mesén a mai feminista ízlés vonásait? Nem igazán elmés dolog.

Én inkább annak örülök, hogy a hímnemű főhősöket is olyan korszerűtlenül festi le Jókai. Tímár Mihály, bár korántsem ellentmondásmentes, mégis ideális figura, aki méltatlan árvaságából kimentve Tímeát, eközben belé is szeret, de amikor látja, hiába reménykedik a török lány viszontszerelmében, mégsem dönti meg, sőt lelkileg sem tesz rajta házastársi erőszakot. Mi több, a legkisebb bánat elve alapján tűnik el felesége életéből: saját halálhírét keltve, ráhagyja vagyonát, szabad, gazdag üzletasszonnyá teszi.

Mint ahogy Tímea szerelme, a fess Kacsuka Imre se jár rosszul, ő már akkor is párbajt ví Tímea jó híréért, amikor az még Tímár törvényes hitvese. Aztán az arany ember önkéntes eltűnése után ők is egymásra találnak persze, s a magányos Noéminak se kell már „csinosan”, türelmesen várakoznia (már a GPS se kellene), hiszen a férfi minden világi hívságot maga mögött tudva, őt választja: Tímár végleg a Senki szigetén marad.

A magánutópia beteljesült.

Volt ilyen, van ilyen? Aligha valószínű. Jókainak mégis sikerül mindezt elhitetnie - s mi ebben a rossz? Avagy Pénelopé nem várt-e hűen, türelmesen (a máskülönben igen csapodár) Odüsszeuszra? Persze szegény Homérosz nőképe is avíttas ma már, progresszívnek csöppet sem mondható: a vak dalnok főhősnője sem igazán píszí… Mint ahogy…, de ne folytassuk a végeláthatatlan névsort.  

Szóval mondjon bárki bármi korszerűt: olvassunk nyugodtan korszerűtlen irodalmat, akár kötelező tananyag, akár nem.

A mese nem árt, sőt.

(Kép forrása: itt.)