Págerre gondoljatok

A művésznek szabadságában áll persze a liberalizmust is választania, de éppúgy lehet konzervatív, szocialista, netán anarchista is – aligha ezeken múlik művészetének minősége. Az irodalomban Balzacot szokás ilyenkor emlegetni (vagy Shakespeare-t…), Balzacot, a tőről metszett royalistát, aki alighanem a klasszikus kapitalizmus panoptikumának legteljesebb, legértőbb ábrázolója. Tollát mindig a saját keze irányította, nem másoké, hiszen a művész, ha tényleg az, mindig a belső hangjára hallgat, nem az ilyen-olyan ideológiai-politikai szempontokra. Nem ezek alapján óhajt a társadalomnak tükröt tartani.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli politikai kavargás mintha nem venne tudomást ezekről a fundamentális tényekről. Személyes érintettségem nincs, se színész, se rendező, csak egyszerű néző vagyok, akit mindez fölöttébb elszomorít.

Ilyen alulnézeti minőségemben kérdem a tisztelt szakmát, vajon a magyar színészet egyik legnagyobb alakja, Páger Antal vajh melyik "ideológiában utazhatott"? Nevezték jobboldalinak (meglehet, az volt), sőt nyilas-barátnak (az biztos, hogy nem), ennek ellenére a balos kultúrpolitika még '56 előtt hazacsalogatta argentínai emigrációjából, hogy aztán itthon váljék azzá, amivé vált: a magyar színház- és filmművészet nemzetközileg is elismert óriásává.

Páger Antal Kossuth-díjas színész, kiváló művész

Hogy csak találomra válogassak filmszerepei közül: a ravaszdi magánparasztot ("Felmegyek a miniszterhez"), a családi balsorsába belesavanyodott középosztálybeli apát ("Pacsirta"), az okos és szenvedélyes tsz-elnököt ("Húsz óra") egyaránt elképesztő evokatív erővel teremtette élő emberré. Aki látta, hogy néz lányára, a csúnya Pacsirtára, vagy hogyan tépik, marcangolják egymást a "Húsz órában" Görbe Jánossal, nyilván tudja, mire gondolok.  

Mindegy, hogy visszatérését éppen mire használ(hat)ta az aktuális politika. Hiába erőlködtek, Páger minden ízében kitüremkedett az ideológiai értelmezések kényszerzubbonyából. Akarhatták, semmilyen hámba se tudták befogni, a néző mindig érezte, kit lát. Páger színész volt, véletlenül sem aláíró... Az alakításaiban, és nem a médiában domborította ki értékeit.

Hazatérése után haláláig a belvárosi Vígszínház tagja volt. Igazgatója, Várkonyi Zoltán, aki amúgy ideológiailag bizonyára sohasem pendült egy húron vele, hajszálpontosan tudta, mekkora színész. Minőségérzékük kölcsönösen hibátlanul működött, egyaránt átlendítette őket a magyar értelmiség 20. századi nyavalyáján, az egyszerre zsigeri és megélhetési népies-urbánus marakodáson, amely – fittyet hányva a szakmai színvonalra – sajnálatos módon, íme, a 21. századba is átnyálazta magát. Megint az értékdomborítás lett a mérvadó, nem a művészi teljesítmény. Hadd lássa mindenki, a brancsomnak milyen hű tagja vagyok.

Aláírók, Págerre gondoljatok!

Szerény javaslatom szerint egy névadással át lehetne vágni az SZFE egyre szorosabban feszülő gordiusi csomóját. Páger volt akkora kultúrtörténeti személyiség, hogy róla lehessen az egyetemet elnevezni. Ha van Hegedűs Gyula utca, miért ne lehetne „Páger Egyetem” is?

Naiv gondolat?

Szándékosan az. Kíváncsi vagyok, ki milyen lényegi érvet merne – merhetne – fölhozni ellene. 

Fotó: MTI/Ruzsonyi Gábor