„Oroszbarátok” Budapesten

Nem tudni még, mi kerül szóba a mai budapesti magyar-német csúcstalálkozón, ám hagymázos ellenzéki lázálom azt várni, hogy a német kancellár-asszony ridiküljében ott lesz az „oroszbarát” Orbán Viktornak szánt selyemzsinór. Az atlantista Németországot nemzeti és európai érdekei sok-sok szállal kötik Oroszországhoz, miért lenne hát ésszerű egy olyan politikust támadnia, aki külpolitikájában a maga módján ugyancsak támogatója a perspektivikus német-orosz, illetve európai-orosz gazdasági kapcsolatoknak?

Orosz ügyben Merkel – rejtett – játszmája sokkal inkább atlantista szövetségeseivel, mindenekelőtt az amerikaiakkal zajlik. Az ukrán helyzet miatt a Moszkvára kiszabott uniós szankciók nem tettek jót a tagországok gazdaságainak, miközben az USÁ-t mindez nem érinti negatívan. Nem véletlen, hogy a németek már a konfliktusok szelídülésének első halvány jelére enyhítettek volna a szankciókon, mint ahogy talán az sem véletlen, hogy a konfliktusok aztán újra eldurvultak. Néhány hete a davosi világgazdasági fórumon, egy kérdésre válaszolva Merkel felelevenítette Putyin egykori ötletét egy eurázsiai gazdasági-szabadkereskedelmi övezetről, amely Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedne, mondván persze, hogy ennek az ukrán helyzet rendezése az előfeltétele. De hozzáfűzte azt is, hogy Európának pedig respektálnia kellene az oroszok érzékenységét, s nyilván azt is érthette ezen, hogy Oroszország nemigen szeretné közvetlen nyugati szomszédjának tudni egy NATO-tagországot..

Az amerikai geopolitikai gondolkodásban régi beidegződés, hogy Európa és Oroszország bármilyen szorosabb együttműködése veszélyes az USA világhatalmi pozíciójára. S noha ilyen eurázsiai alternatíváról persze szó sincs, Merkel „oroszbarát” davosi felvetése aligha talált kedvező visszhangra Washingtonban. Pedig ha az USA Ukrajna NATO-tagságát is a rendezés részének tekinti, akkor csak a háborús helyzet hosszú és semmi jóval nem kecsegtető eszkalációjára lehet számítani. És a keleti szlávokat utoljára a varégok gyűrték maguk alá, de az már elég rég volt. 

Egy ilyen fejlemény senkinek sem kedvezne, az amerikaiaknak sem. Már csak azért sem, mert ez minden tekintetben megnövelné Kína gazdasági és politikai mozgásterét. Azét a Kináét, amely mestere az ilyen szituációk kihasználásának, s amely már ma is sokkal inkább potenciális ellenlábasa az USÁ-nak, mint a nem létező eurázsiai kihívó.

Egyszóval ma reálpolitika az „oroszbarátság”, s hosszabb távon ez az érdeke az egész Nyugatnak is. Egyebek mellett bizonyára erről is szó lesz Budapesten, de nem a selyemzsinórról.