Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Ó! Ió! Áció! Nemzeti konzultáció!

Magyarország demokrácia. Pontosabban részvételi demokrácia. A napokban a kormány az immáron kilencedik nemzeti konzultáción kéri ki a polgárok véleményét. Ezért irigyel minket Európa, ugyanis sok német, osztrák és svéd is szívesen vette volna, ha kormánya megkérdezi őket, akarnak-e több százezer új “honfitársat”.

A napokban sok szó esik a jogállamiságról. A józanul gondolkodó európaiak döbbenve hallgatják azon brüsszeliták szájából ezt a kifejezést, akik hosszú évekig szemet hunytak az uniós szerződések, pl. a Maastrichtiben rögzített szigorú költségvetési szabályok, déli országok általi megsértése fölött. Most éppen a járványra hivatkozva helyezték hatályon kívül a felelős költségvetés szabályait.

Amikor Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnököt arról kérdezték, hogy a bizottság miért nem indít túlzott deficit-eljárást Franciaország ellen, csak széttárta kezeit, és azt válaszolta, hogy “Franciaország kérem, az Franciaország!” 2010-ben a polgári magyar kormány nem számíthatott ekkora nagylelkűségre.

Az uniós jogfelfogás másik gyöngyszeme a Joszif Visszarionovics nyomdokait (Nem az számít, hogy hányan szavaznak, hanem hogy ki számolja a voksokat!) követő eljárás, ahogy a Sargentini-jelentés szavazásánál a voksokat számolták. Sztálin legjobb tanítványai ugyanis úgy végül csak kihozták a kétharmadot.


Az EU Bírósága utólag ezt is jóváhagyta. Ez a testület egyébként is messze túlterjeszkedik hatáskörén és a lopakodó föderalizáció eszközévé vált. Én azokkal értek egyet, akik az EU Bíróságának hatáskörét kizárólag az egységes belső piaccal kapcsolatos ügyekre korlátoznák.

Ez a kellőképen “érzékenyített” testület a  migránskérdésnél is “remekelt”. Amikor a 2015. áprilisában “önkéntesnek” mondott kvótát 2015. szeptemberében többségi szavazással kötelezővé tették, és Magyarország, valamint Szlovákia ez ellen a bírósághoz fordult, utólag ezt is jogszerűnek nyilvánították. Az uniós intézményektől nem várhatunk igazságot.

Ezzel a jogászkodó föderalizációval áll szemben a patrióta felfogás, amely erős nemzetállamok erős Európájában érdekelt. Ennek egyik legelkötelezettebb híve Magyarország kormánya, amely egyben alternatívát is kínál a Nyugat-Európában dúló önpusztítással és hanyatlással szemben. Ilyen alternatíva a nemzeti konzultáció és a népszavazás.

Küldjük vissza mi is a válaszunkat! 

Az elmúlt tíz évben a kormány szinte az összes fontos kérdésben kikérte a magyarok véleményét. A hollandoktól eközben elvették a nemzetközi szerződések népszavazás általi jóváhagyásának lehetőségét, nehogy 2005 után ismét leszavazzák az ő kontójukra kötött uniós szerződéseket.

A kilencedik nemzeti konzultáció jó lehetőség arra, hogy elmondjuk véleményünket a járvány elleni védekezés módjáról, a védőfelszerelések hazai gyártásáról, vagy a Soros György által javasolt örökös eladósodással kapcsolatban. Mi beleszólhatunk a sorsunk alakulásába, mi elmondhatjuk a véleményünket. Ezért irigyel minket Európa, és ne legyenek kétségeink: ezért támad minket az európai mainstream és médiája.

 

(Kép forrása: itt.)