No war!
A júliusi NATO-csúcstalálkozóig tartó két hónap sok mindent eldönt. A jelek szerint Ukrajna ellentámadása nem egy nagy látványos, hanem több közepes és kisebb támadást jelent, így kérdés, hogy az ukránoknak államuk mekkora területét sikerül visszafoglalni addig, amíg a front ismét meg nem szilárdul. Az ukrán ellentámadás eredményességétől és Oroszország katonai képességeitől függ, hogy az ukrán “tavaszi” offenzíva után lesz-e orosz "nyári” offenzíva?
A két hadviselő fél sokat tanult az elmúlt bő egy évben. Ukrajna nyugati pénzen és hathatós katonai segítséggel továbbra is a minőségi fölény megtartásával tartja magát, míg Oroszország továbbra is a mennyiségi fölényben és a felőrlő hadviselésben bízik. A számok ismertek, az oroszok tovább bírják szusszal, így a labda az ukrán térfélen pattog. Ha az ellentámadásban az immáron harmadik ukrán hadsereg is felőrlődik kérdés, hogy a Nyugat hajlandó és képes-e egy negyediket is finanszírozni és felszerelni, illetve Ukrajna képes-e újabb ötven-százezer katonát mozgósítani, ha már a mostani támadáshoz is az utcáról (kényszersorozással) fogdosták össze az embereket?
A béke pártján
Ezekre a kérdésekre az előttünk álló hónapok fronthelyzete adja meg a választ. Mivel a kiszivárogtatott Pentagon-iratok tanulsága szerint Ukrajna sokkal rosszabbul áll, mint azt a globalista mainstream média láttatja és közeleg az amerikai elnökválasztás, ahol a globalista elit jelöltje, Joe Biden szénája eléggé rosszul áll, ezért elkezdődött a nyugati közvélemény felkészítése a háború esetleges eszkalációjára. Jó lenne ezt megelőzni, ezért is fontos a béke követelése.
A globalista mainstream médiában, amolyan próbaléggömbként, elkezdtek olyan cikkek megjelenni, amelyek Ukrajna NATO-tagságát pedzegetik. Ahogy a hidegháborúban az NSZK-t 1955-ben a nyugati kollektív védelmi rendszer nukleáris védőernyője alá vonták és az akkori Szovjetunió azt elfogadta, most ugyanígy kellene a frontok megszilárdulása után Ukrajnát is a NATO-ba felvenni, és remélhetően Oroszország ezt ugyanúgy elfogadja, mint jogelődje az NSZK esetében — érvelnek.
Ennek a va banque játszmának kicsi az esélye, ezért egy “B-tervre” is szükség van, írják, amely politikai és biztonsági garanciákat ad Ukrajnának. Mivel a háborúban álló ország NATO-tagságával szembeni újságírói “optimizmust” nem sokan osztják, ezért marad a “B-terv”. Ennek “vétóbiztosnak” kell lennie, magyarán olyan (NATO tag-)országokból kell állnia, amelyek hajlandóak Ukrajnának akár katonailag is segíteni. Irak — ENSZ felhatalmazás nélküli — 2003-as megtámadásánál is alakult egy “Coalition of the Willing”, amit Donald Rumsfeld akkori amerikai védelmi miniszter “Új Európának” hívott a vonakodó Francia- és Németországgal ellentétben, amelyeket “Régi Európának” nevezett. Ekkor lett a French Fries sült krumpliból Freedom Fries.
Egy ilyen “Coalition of the Willing” csak az USA pénzügyi, diplomáciai és katonai támogatása mellett jöhetne létre. Az újraválasztásáért induló Joe Biden nem viheti országát egy újabb vietnámi háborúba, amely húszezer “kiképzővel” indult, majd félmillió amerikai katonánál és ötvenezer halottnál tetőzött. Az USA így aligha fog katonákat küldeni Ukrajnába, maradnak az európai “héja” államok. Pontosabban ezek “szivárványkoalíciós” kormányai, mert az öregedő és az utóbbi évtizedekben jóléthez szokott európai társadalmak ódzkodnak a háborúzástól.
Az eszkaláció irányába mutató jelekkel szemben Magyarország továbbra is a béke pártján áll. A magyar emberek józansága és a Fidesz/KDNP következetes békepárti álláspontja a tavalyi országgyűlési választáson egy olyan széles társadalmi egységet hozott létre, amit sem a guruló dollárok, sem a háborúpárti dollármédia nem tudnak kikezdeni. Hiába préselnek minket a háborúba, a magyarok többsége továbbra is a béke pártján áll. Ennek jegyében szorgalmazta Orbán Viktor a második budapesti CPAC-en elmondott beszédében a háború mielőbbi befejezését és a béketárgyalások elkezdését.
Kép forrása: Facebook / Orbán Viktor