Nem Puccini, hanem Walkür!
Utólag mindig okosabbak vagyunk. A hétvégi események mára jól magyarázzák Jevgenyij Prigozsin drámai hangú közösségi videóit, amelyekben a bahmuti csata hevében azt kérte számon az orosz hadvezetésen, hogy kevés lőszert biztosít harcosainak, akik emiatt komoly emberveszteséget szenvednek. Az igazsághoz tartozik, hogy akkoriban minden orosz egység kevesebb lőszert kapott, elvégre az ukrán ellentámadás elhárítására tartalékoltak. Ez még nem zárja ki persze azt, hogy a hadvezetés és a Wágner közötti viszály miatt is akadozott az utánpótlás.
Abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy a július elsejei határnap felgyorsította az eseményeket. A különböző zsoldos csoportoknak addig kell szerződniük az orosz védelmi minisztériummal, amit a csecsenek megtettek, ám a Wágner a kisebb zsold és mozgásszabadság miatt elutasított. Szerződés híján Prigozsin nem kapott volna pénzt, így nem tudta volna zsoldosait fizetni, így lépnie kellett. Elrettentő példaként ott lebeghetett előtte Albrecht von Wallenstein herceg példája, akit a harmincéves háborúban (1634) hasonló helyzetben saját zsoldosvezérei árultak el.
A hétvégi eseményekre több magyarázat született, most ezeket szemlézzük. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az “érted jöttem, nem ellened” elv alapján Prigozsin azért foglalta el az ukrajnai hadműveleteket irányító rosztovi regionális parancsnokságot, és indította el csapatait Moszkva felé, hogy vezetőváltást érjen el az orosz hadsereg élén, és az “ellentámadásban” kivérzett ukrán hadsereg gyengesége láttán kikényszerítése az orosz gőzhenger elindítását.
Más a háború megítélése a katonák körében a fronton és más Moszkvában, a politikusok és a vezérkar körében. Prigozsin érthetően türelmetlen, hiszen most (még) látszólag az oroszok vannak kedvezőbb helyzetben: a Nyugat által felszerelt és kiképzett egységek nem legyőzhetetlenek, az oroszok a legmodernebb nyugati fegyvereket is ki tudják lőni, és ami a legfontosabb, az ukrán “ellentámadástól” és “Game Changer” fegyverektől való félelem mindezidáig nem volt igazolt.
A harctéri és diplomáciai ukrán sikerek elmaradása és a NATO-csúcs közeledése felgyorsítja az eseményeket. A kivérzett ukrán csapatok pótlására nyugati “önkéntesek” érkezhetnek, vagy újabb támadások érhetik a zaporizzsjai atomerőművet, ami eszkalálná a konfliktust. Érthető, ha az orosz tisztek egy része a háború minél gyorsabb lezárását sürgeti. A hadvezetés pedig egy elhúzódó háborúban érdekelt, ami a hadsereg vezetését és társadalmi szerepét erősíti.
Prigozsin akciója valóban lépéskényszerbe hozta Putyint, aki saját hatalma megerősítésében érdekelt. Amennyiben igazak a hírek, és Tula megye kormányzója (Alekszij Djumin) lesz az új védelmi miniszter, valamint “Armageddon tábornok”, Szergej Szurovikin az új vezérkari főnök, úgy orosz részéről nagyobb katonai aktivitásra és jobb szervezettségre számíthatunk.
Prigozsin nem áruló, így ha meg is környékezték Nyugatról, nem állt át, hanem kettős játékot játszott, aminek az is célja lehetett, hogy az ukránokat kiugrassza a bokorból, kikényszerítve a maradék kilenc dandárral a “valódi” ellentámadást, hogy annak kudarca után az oroszok megindulhassanak. A zendülés pedig leginkább az orosz hadsereg, közigazgatás és rendvédelem stressztesztje, amely során kiderül, hogy ki hol áll. Aki csatlakozott az “Igazságmenethez” és nem hagyta még el az országot, könnyen “kieshet az ablakból”.
Az is érdekes, hogy Prigozsint miért pont Belaruszba “száműzték”? Az utóbbi időben Kijev a fehérorosz határnál állomásozó tartalékegységeket csoportosított át a frontra, amiből legalább három dologra lehet következtetni: nem várnak északról támadást, vagy az ukránokat nemsokára nyugati országok “békefenntartói” váltják fel, esetleg fehérorosz “önkéntes” egységeket telepítenek oda. Utóbbi valószínűségét növeli, hogy a globalista hatalmi központok nem adták fel egy minszki rezsimváltás gondolatát, így szükség lesz a Belgorod megyében az ottani orosz “önkéntesek” kiszorításánál tapasztaltot gyűjtött Wágner-zsoldosokra. Mellékhatásként Kijevnek az ukrán főváros védelmére arra a frontszakaszra kell az ellentámadásból csapatokat kivonnia, amit pont a közelmúltban tehermentesített.
A hétvégén a Nyugat is stresszteszt alá került. Miközben a globalista mainstream Putyin bukását vizionálta, addig a közvélemény a háború gyors befejezésében reménykedett. Mivel Oroszországban a jelek szerint nem lesz változás, a súlypont ismét a csatatérre helyeződik át.
(Fotó: MTI/AP/ Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata)