Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nagyon vicces

A terrorelhárítás jelenléte növeli a biztonságérzetet vagy éppen félelemmel tölti el a járókelőket? Vagy nem is egy esetleges terrorcselekmény megelőzéséről van szó, hanem „politikai előnyszerzés miatt megy az erődemonstráció?” – teszi fel a kérdést az index.

A szavazás persze erősen irányított, a cikk szerzője látványosan orientálja az olvasókat ez utóbbi válaszlehetőség felé. A gúnyos hangvételű írás egésze azt sugallja: a terrorveszély „álprobléma”. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a balliberális médiában a bevándorlás is „álprobléma” volt, egészen addig, amíg meg nem jelent több ezer migráns a Keleti pályaudvaron.


Szomorú látni, hogy az elmúlt évek európai terrorhulláma után az index.hu továbbra is csak ilyen cinikus hangnemben tud írni az emberek biztonságát szavatoló intézkedésekről. Ez elsősorban nem is a magyar kormány számára sértő: sokkal inkább az európai polgárok számára, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek voltak valamelyik terrortámadásban.

Ha szétnézünk az európai nagyvárosokban, mindenhol hasonló terrorellenes intézkedéseket láthatunk. Az alábbi képeket idén tavasszal készítettem Rómában:

 

Ugyanilyen fokú rendőri készültséggel találkozhatunk a Vatikánnál, és valamennyi jelentősebb turisztikai látványosságnál. Nem csak Rómában, hanem a többi nyugat-európai nagyvárosban is.

A különbség Budapest és a nyugat-európai nagyvárosok között csupán annyi, hogy míg Nyugaton a terrorkészültség állandó, Magyarországon ezek csak ideiglenes intézkedések a vizes VB és az izraeli miniszterelnök látogatása miatt.

Egy olyan időszakban, amikor rendszeresen történnek terrorcselekmények Európában, nem az emberek biztonsága az, amiből tréfát kellene csinálni. A biztonságunkat szavatoló hatóságok intézkedéseiből pedig nem kell gúnyt űzni és nem kell demokráciásat játszani, hanem hagyni kell, hogy tegyék a dolgukat azok, akiknek ez a feladatuk.