Mussolini, Hitler, stb.

Nem érdekes, hogy igényesebb elemzésekben már akkoriban is illett a fasisztát a nácitól megkülönböztetni, sőt a mai „nyelvgazdáktól” ezt fölösleges is számon kérni. Számukra most az a lényeg, hogy a neolib főáramnak – így vagy úgy, ezért vagy azért – ellenszegülő erőket ideológiailag a múlt sárga földjébe lehessen döngölni, közvetlenül Benito és Adolf mellé.

Hogy a 21. század ideológiailag sem a 20. század folytatása, hanem új fogalmakat igénylő valóság? Az meg kit érdekel? Az a fontos, hogy ölni lehessen a szavakkal, nem az, hogy pontosak legyenek.

Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője.

S ha e nyilvánvaló történelmi csúsztatást olykor netán maguk a nyelvgazdák is túlzásnak érzik, akkor jöhet a „populista” bélyeg. Ami valamivel enyhébb ugyan, de ebben a harcias összefüggésben mégiscsak a demagóg szinonimája. Vagyis az okos elit ellen lázadó buta népé, amely szembeszállni merészel a haladás – a progresszió – minden gyanún felül állóan pozitív erőivel, amit természetesen az elitista neoliberális főáram képvisel. Ők alkotják a tudományosan jövőbe látó  nemzetközi, globális "élcsapatot", akik a történelem pulzusán tartják demokratikus ujjbegyüket. Ma nem a Párt, ma ők csinálnák meg az életedet neked – és  helyetted. Mégpedig ellentmondást nem tűrően, de persze a saját érdekedben, ha kell, diktatórikusan.

Hogyan?

Példának okáért úgy, hogy eme agresszíven diktáló, globális élcsapat egyik szürke uniós adminisztrátora, Ursula von der Leyen – egy-két nappal az olasz választások előtt – fölöttébb demokratikusan megfenyegette Olaszországot, mondván, lesz majd nemulass, ha az olaszok Meloniékat merik választani. Úgy járhatnak, mint a magyarok meg a lengyelek, köztudott ugyanis, hogy  a demokrácia csorba kését az unió már régóta rajtuk köszörüli.

Sőt, a taljánok meginkább úgy járhatnak, végtére esetükben nem valamely felvett „kültelki” tagországról, hanem az alapító államok egyikéről van szó, magában a magban történt „negatív” robbanás. Innentől fogva már egy tekintélyes méretű szereplőt kellene, lehetőleg példát statuálva, csuklóztatni.

Ez új helyzet, de nyilván meg lehet oldani, remélik a brüsszeli diszpécserek. És meg is kell, biztatgatják egymást, nehogy aztán jöjjön Mélanchon vagy Le Pen...

A főáramú uniós média máris telis-tele van Giorgia Melonit Mussolinihez, Hitlerhez hasonlító „elemzésekkel”. Kapja a hideget-meleget, miközben Brüsszelben árgus szemekkel azt figyelik, vajon ő maga mit szól mindehhez. Lágyítható-e, van-e jele annak, hogy az ursulai fenyegetések és a sorjázó, dehonesztáló jelzők hatására idomítható lesz (mint nemrég Görögországban baloldali „populista” kollégája, Ciprasz), avagy ő keményebb diónak bizonyul?

Mert ha igen, akkor nekik is keményebben kell majd szorítani az olasz csizmán, más szóval, jöhet a még szűkebb, az egyre szűkebb hurok.

Brüsszelben egyelőre föl se merül, talán jobban tennék, ha az ostoba minősítgetések helyett a morajló európai társadalmakra, a popolóra figyelnének – és korántsem csupán Itáliában.

Pedig ha így megy tovább, akkor hamarosan folyt. köv. – és egész Európában. 

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari