Mit üzen a vírus

Amikor igazán nagy a baj, a glóbusz nemzeti tagoltsága „hirtelen” látható lesz, a nemzetek feletti intézmények úgynevezett cselekvési kompetenciája pedig akadozni kezd. Kiderül, amit a tisztábban látók persze eddig is tudtak: New Yorkban, Genfben, Brüsszelben se pontos képük, se tervük sincsen arról, mi van, és mi a teendő a szemhatárukon túli sok-sok „Messzifalván”. Az elvont íróasztal teóriák ilyenkor gyorsan hitelüket vesztik, a valóság súlya kellemetlenül nehezedik rájuk. Bármiféle „világkormány-vízió” haszontalanságának fölismeréséhez sosem voltunk még közelebb, mint éppen ezekben a hónapokban.  

A lokalitás, a helyi illetékesség gondolata viszont erősödik, a szubszidiaritás elve látványosan működni kezd gyakorlatilag is. Okosabb politikusok nem várnak a „fölöttes intézmények” ébredésére, maguk cselekszenek, lévén a felelősségük konkrét és lokális. Őket megválasztották, tőlük számon kérhetik a mulasztásokat, míg a többnyire kinevezett globális főnököket hasztalan demokratikus törekvés lenne – a szó szoros értelmében - tetemre hívni. Mindinkább világossá válik, hogy a világot felülről csak manipulálni, uralni lehet, irányítani nem. Utóbbira csak a szuverén nemzetek egyenrangú és szolidáris közössége volna képes, mivel a föléjük emelt globális, „progresszív” vízfejek, íme, tesze-tosza intézmények. Persze egy új – ökológiai és szociális felelősségtől áthatott – világrend tényleg nagyon kellene, csak hát, amíg nincs ilyen, addig marad a józan ész diktálta nemzeti cselekvés. Hátha így is elhárítható az akut baj, a vírus hátha így is legyőzhető. 

De mi van, ha mégsem?

Mi van, ha ez az egész csupán egy víruscivilizáció kezdete? Megy az egyik kór, jön a másik, a lényeg a folyamatos támadásban van, hiszen a mai globális működésmód újra meg újratermeli a romlás táptalaján tenyésző kórokozókat. Más szóval, vajon mindaz, ami most ránk szakadt, az egyben nem kemény hadüzenet is? Vegyetek vissza az emberi mértéktelenségből, különben…! 

És itt „szebbnél szebb” szörnyűségek forgatókönyvei következhetnek.

Közülük bármelyik könnyen valósággá válhat, ha a Covid 19 fölötti kívánatos, ám valószínűleg csupán időleges győzelem után folytatódik a folytathatatlan, tovább zakatol a korlátok nélküli pénzhajsza, mai álnevén a „progresszivitás”. Az a legnagyobb veszély, hogy a kívánatos diadal, a részgyőzelem után minden úgy lesz majd, úgy „halad” tovább, ahogyan eddig. Vagyis, ha nem értjük meg a hadüzenetet.

A helyzet, ebből a szempontból, nem túl biztató.

A „progresszíveknek” semmi hajlamuk az önkritikára. 

A járványt, enyhén szólva, nyögvenyelősen kezelik, de az oltások közt különbséget tevő  igazolvány tervével most mégis a "vakcina-renitenseket" akarják megleckéztetni. Mint mindig, megint felülről próbálják korszerűtlennek deklarálni a  józan nemzeti élni akarást. A gyógyszer-lobbik lólába azonban kitüremkedik „mestertervük” alól, nem beszélve a veszélyhez képest szűk látókörű, aktuálpolitikai szándékokról.

Itt tartunk ma.   

Úgy fest, civilizációnk hübrisze, a mértéktelen profitéhség és az ezt kiszolgáló politikai butaság összefonódása konstans. S egyelőre az is marad.