Mit üzen a Brexit?

Lázadás az establishment ellen.

(Nigal Farage, kilépéspárti politikus a népszavazásra készített egy plakát előtt.) 

Forrnak az indulatok, nincs idő hosszan fogalmazni. Valójában semmi meglepő nem történt. A globalizáció vesztesei elégedetlenek. Elegük van abból, hogy az elmúlt 40 évben a növekedésből szinte semmit sem profitálnak, viszont a válságkezelés költségét rendre velük fizetteti meg a politikai és gazdasági „establishment”. Amikor a GDP nő, a munkavállalók jövedelme nem követi ezt a növekedést, amikor válság van, a jövedelmek a kárukra átrendeződnek. Hiába sikerült felszámolni a 2008-as pénzügyi válság generálta munkanélküliséget az USA-ban, Angliában és Németországban, minderre kevésbé jól fizető munkahelyek létrehozásával került sor. Nem véletlen, hogy Trump előretörése és a Brexit sikere mögött ugyanazok a társadalmi csoportok állnak. A legfeljebb szakmunkás végzettséggel rendelkezők és a 60 évnél idősebbek körében a Brexit 65:35 arányban nyert. Trumpot is ezek a rétegek támogatják Amerikában.


Az elégedetlenség megjelenési formát keres, a politika pedig szavazókat. Nem Trump vagy Farage a probléma. Ők csak hullámlovasok.

A politikai hullámlovasok felelőssége abban áll, hogy merre csatornázzák be az elégedetlenséget, és hogy milyen megoldást kínálnak. Miközben a kilépéspártiak és korábban – az egyébként bennmaradás-párti – Cameron is az uniós munkavállalás (értsd migráció) korlátozásával kampányolt, mindkét fél pontosan tudta, hogy az Európai Gazdasági Térségből érkező, elsősorban magyar és lengyel munkavállalók nettó befizetők az angol költségvetésbe, ezért még a Brexitet támogatók sem toloncolnák ki a mostani munkavállalókat, csak szigorítanának a jövőbeli munkavállalási szabályokon.

Mi lehet a Brexit gazdasági hatása? A vezető közgazdasági elemző intézetek (CEPR, Open Europe, PWC, Oxford Economics, IMF) azzal számolnak, hogy a Brexittel Anglia gazdaságilag is rosszul jár, igaz, a leginkább pesszimista szcenárió szerint is négy év alatt 5,5 százalékkal térhet el negatív irányba Anglia gazdasági növekedése kilépés esetén az Unióban maradáshoz képest. De az sem elképzelhetetlen, hogy a pánik lecsengése után Anglia még jól is járhat.

Amennyiben Anglia kilép az Unióból, letudhatja az uniós költségvetéshez való hozzájárulásból fakadó terhét, és Norvégiához hasonlóan olcsón megvásárolhatja az Európai Gazdasági Térséghez való tartozás előnyeit. (Csak összehasonlításképpen Anglia most évente a GDP-je 0,3 százalékával járul hozzá az Unió költségvetéséhez, Norvégia 0,02 százalékával. A különbség tizenötszörös.) Amennyiben kilép az EGT-ből is és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz csatlakozik, mint Svájc, akkor szigoríthat a külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályokon is annak érdekében, hogy az alacsony végzettségű munkaerejét megóvja az olcsó magyar és lengyel munkaerő beáramlásától, és maximalizálja az agyelszívásban, a jól képzett munkaerő elszívásában rejlő előnyöket. Amennyiben a kilépés során nem sikerül „megbüntetni” Angliát, akkor a pozitív szcenárió nagyon is reális. Abban az esetben, ha az Uniónak sikerül büntetnie, akkor elrettenthet más tagállamokat a kilépéssel való kacérkodástól. Viszont Anglia megbüntetése a büntetés-végrehajtónak is fáj.

A kocka el van vetve.