Galló Béla
Galló Béla politológus

Mindhalálig Davos

A világ urai (vagy képviselőik) több mint négy évtizede gyűlnek már össze Davosban, hogy számba vegyék civilizációnk problémáit, és nemes szándékuk szerint hatékony megoldásféléket kínáljanak rájuk.

A világ ettől mindeddig még nem omlott össze, igaz, nem is javult.

A kedden kezdődött Világgazdasági Fórum most különösen borúsnak látja a helyzetet. Pontosabban azok a fejtágító tanulmányok láttatják ilyennek, amelyek az idei jeles alkalomra készültek.


Szakértő szerzőik a legnagyobb problémákat a szélsőséges időjárásban, a nagy természeti katasztrófákban, a globális népvándorlásban, a terrorizmusban, a tömeges adatlopásokban vélik fölfedezni. Továbbá abban, hogy a világ javainak 82%-át az emberiség 1%-a birtokolja, de ebben nemcsak a gazdagok kontra szegények ellentét a szembetűnő, hiszen a gazdagok immár a középosztály rovására is mértéktelenül gyarapodnak. Főleg a globalizáció eddigi nyertesének vélt Nyugaton van ez így, ahol a magas színvonalhoz szokott középosztálynak nemigen akaródzik kevesebbel beérnie. Stagnáció, növekvő munkanélküliség – keményen sújtja őket, mindenekelőtt az ifjúságot. És akkor ott van még a robotizáció, amelynek társadalmi következményeit egyelőre nem lehet világosan előrelátni, de rövidtávon biztosan nem teremt új munkahelyeket.

S mindeközben a kínai középosztály, úgy hírlik, szépen gazdagodik. (A kínai szegényekről persze nem sokat tudunk.)

Nem csoda, hogy a világ instabilabbá vált, recsegnek-ropognak politikai eresztékei. A demokrácia korábbi pártrendszerei szétesőben, a nemzetközi politika világa egyre töredezettebb. A bizalom helyett a bizalmatlanság, az építkezés helyett a túlélés a mai világ vezérlőelvei.

Csupa olyan probléma tehát, amiről egyesével nap, mint nap szinte bárhol olvashatunk, de így együtt, ilyen töménységben talán még nem rakták le ezt a csomagot a gazdasági és politikai döntéshozók asztalára.

Érdekes lesz figyelni rá, ezúttal milyen hatékony ellenszereket ajánlanak minderre a világ urai, akik között most először lesz ott Donald Trump, nem úgy, mint tavaly, amikor is nem tette tiszteletét a tanácskozáson.

A versenyelv mellett a méltányosságnak is érvényesülnie kell(ene), a nemzeti identitást a multikulturalizmussal össze kell(ene) békíteni – a Fórum előtt ezek voltak az általános szakértői üzenetek.

Csak azt az ördögöt felednénk a részletekben. Például azt, milyen egyezségre juthatnak majd a kínai és az amerikai üzletemberek, politikusok. .

Meglátjuk.

A profit- és a politikai érdek eddig még mindig felülírta a civilizációs érdekeket.

Egy azonban mindenképpen biztos: 2019-ben is lesz Davos. 

 

(Kép forrása itt.)