Minden(ki) a helyére kerül
A csillogó szemű, megújulásban és rendszerváltásban bízó ellenzéki értelmiségiek ajtaján ez a valóság Gyurcsány Ferenc képében kopogott be, és rögtön el is vitte magával két fővárosi kerület MSZP-s polgármesterét. Tóth Bertalan szocialista pártelnök „örömlányoknak” nevezte az érintetteket: a baloldalon nem csak a tartalom, de a stílus is változatlan. De hiába az erős fogalmazás, ha nincs mögötte erő. Gyurcsány ugyanis – az MSZP elnökének szóképét folytatva – komplett szocialista alapszervezetekkel kokettál, sőt – még tovább folytatva a szóképet – a Momentum polgármesterei felé is kinyújtotta ölelő karjait. A folytatás borítékolható: ahogy a ’90-es évek nagy balliberális hazugsága, a Demokratikus Charta is csak arra volt jó, hogy a kommunisták visszakerüljenek a hatalomba (arra is volt kitalálva), úgy a nagy ellenzéki összefogás sem szolgálhat mást, mint Gyurcsány Ferenc és csapata politikai rehabilitációját. Az elmúlt héten megjelent közvélemény-kutatási adatok azt igazolják, hogy erre a felismerésre elsőként a választók jutottak: a Fidesz-KDNP pártszövetség erősödött, az ellenzéki pártok pedig a DK szatellitjeivé váltak.
A valóság egyébként már régóta kopogtat a fővárosban: még az ellenzéki sajtóban sem igen találunk olyan Budapesttel kapcsolatos szalagcímet, amely ne úgy kezdődne, hogy „leállítják”, „felfüggesztik”, „mégsem valósul meg”, „visszavonják” vagy „fizetőssé teszik”. Emlékszünk még Demszky Gábor 20 éves városvezetésére? Amelynek a fővárosi infrastruktúra teljes lezüllése, az épület-állomány vészes leromlása és kellemetlen korrupciós ügyek mellett az egyetlen kézzelfogható eredménye egy félig megásott metróalagút volt? Amely Tarlós István mérnöki szemlélete, Budapest-szeretete és rendkívüli menedzsment-képességei nélkül még ma sem fejeződött volna be. Tarlós leváltása után mégis örömtüzeket gyújtott a baloldali propagandamédia, mert nekik nem Budapest számított, hanem a hatalom. Hamar kiderült ugyanakkor, hogy korai volt az örömük. Ugyanis tulajdonképpen annak kísérleti úton való igazolásához asszisztáltak, hogy a baloldal nem tudja átlépni saját árnyékát. Karácsony Gergely minden tekintetben Demszky Gábor politikai utódja, a DK és a Momentum szövetsége pedig pont ugyanazt produkálja, mint a „klasszikus” MSZP-SZDSZ tandem. A semmit. És ez 2022-ben nem az ellenzéket fogja segíteni.
Végül sajnos azt is ki kell jelenteni, hogy külvilágunk eseményei annyira kedvezőtlen fordulatot vettek, hogy Magyarország közvetlen egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe. A tömeges migráció és a koronavírus jelentette veszélyhelyzetet a globalizált világ hozta létre, ám azzal szemben csak nemzetállami válasz adható. A magyar kormány ezt azonnal felismerte, és meg is tette mindazokat a lépéseket, amelyekkel a veszély elhárítható, vagy legalábbis jelentősen csökkenthető. Az ellenzéki pártok és propagandasajtójuk mozgásterét azonban leszűkíti az a tény, hogy ők maguk a globalizmus szülöttei, egyúttal ágensei. Így eddig hisztériakeltésen és a kormány gyűlöletkeltéssel való megvádolásán túl más ötlettel nem tudtak előállni. Közben egy hét alatt elment mellettük az élet: az EU a külső határok katonai védelmét szorgalmazza, a nyugati sajtóban pedig Orbán Viktortól való bocsánatkérést szorgalmazó címlap jelent meg. A DK-Momentum-Index-HVG tengelyen ez talán nem tűnt fel, de a választóknak igen. Mert itt már mindannyiunk bőrére megy a játék.
(Kép forrása: itt.)