Megtaláltuk a mikroadományokat!
Tényleg több tízezer nyugdíjas, elnyomott és nehéz helyzetű kisebbségi, keményen dolgozó kisember, a közéletért aggódó polgár és a túlélésért küzdő kisvállalkozó töri fel malacperselyét, üríti ki az aprópénzgyűjtő edényét, vagy mond le egy apró álmáról azért, hogy pénzével egy magasabb célt szolgáljon. A demokrácia ugyanis az alternatívák közötti szabad választásról szól, amely felmutatja a társadalom előtt álló utakat és azok következményeit. Jó esetben ezen alternatívák ismeretében alakul ki egy többség, amely a következő négy évre meghatározza az ország fejlődésének irányát.
Mivel a globalistáknak már nincsen jó ajánlata a Nyugat társadalmainak és a hidegháború évtizedeiben megszokott általános jólét ígérete is a múlt részévé vált, erősödik a proteszt. A nyugati ember már sokallja az idegenek beáramlását, akik ugyanúgy a nagyvárosokba és azok agglomerációjába törekszenek, mint az őslakosok. A következmény ismert, egekbe szöktek a nagyvárosi lakbérek, az oktatási és szociális rendszer túlterhelt, romlik a közbiztonság és lassan már nincsen hová költözni, ahol ne ez lenne jellemző. Amerikában a demokraták által kormányzott városokból és államokból a republikánus államokba menekül a középosztály, ami csak abból a szempontból gond, hogy a jobb életminőséget keresve magukkal hozzák szavazói magatartásukat, “billegő államot” csinálva a korábban republikánus fellegvárnak számító Texasból, Arizonából és más déli államokból. Az elvándorolt középosztály helyére migránsok és hajléktalanok érkeznek, akikre nem lehet gazdaságot építeni, mint ahogyan azt San Francisco szomorú példája is mutatja.
A pénztárcájukkal is szavaznak
A globalisták a korábban megszokott jólét helyett rossz lelkiismeretet csinálnak azért, mert húst eszünk, repülővel utazunk nyaralni, autóval is közlekedünk és olyan jól bevált értékekben hiszünk, mint a család, nemzetállam, vagy a keresztény kultúra. Ahogy korábban a kommunisták, úgy most a globalisták is bemásznak a lakásunkba, magánéletünkbe és a fejünkbe is. Előírják, hogy mit gondoljunk, hogyan (ne) beszéljünk, és kiket (ne) szeressünk. Hollywood már a felnövekvő generáció agyát mossa, így a csata már a gyerekeinkért is zajlik.
Ezt látva nem csoda, ha a józan többség már nem csendes és passzív módon akarja megóvni korábbi életmódját és hagyományos értékeit. Donald Trump “bűne” pont ebben rejlik; arcot, hangot és győzelmi esélyt adott a “konzervatív forradalomnak”. Ő nem a nagytőke, Hollywood és a digitális ipar embere, hanem a “hagyományos” iparágaké és értékeké. Azoké, amelyek nélkül egy nyugati ipari társadalom nem tud hatékonyan működni. Pláne nem háború idején. Ez azt is jelenti, hogy a globalizáció nyertesének számító nagyvárosi elittel szemben Trump a vidéki és külvárosi tömegek érdekét képviseli, akik a globalizáció vesztesei.
Ezt mutatták a COVID előtt a foglalkoztatási számok. Régen látott számban dolgoztak a legkülönbözőbb kisebbségi csoportok tagjai teljes munkaidőben, vagyis kezdtek leválni a baloldali jóléti bürokráciától és indultak el az anyagi függetlenség irányába vezető úton. Ehhez persze az is kellett, hogy Trump korlátozza az illegális bevándorlást, ami pont a legszegényebb amerikaiak munkaerőpiacán növelte a konkurenciát.
Miután Joe Biden gazdaságpolitikája a magas hitelkamatok és az ukrajnai háború finanszírozása miatt nem hozta el a Trump-évek prosperitásának és úttörő hangulatának visszatérését, nem csoda, ha Donald Trump támogatottsága töretlenül magas. Minél jobban félnek tőle támadják a globalisták, annál jobban válik ő a változást akaró amerikaiak reményévé. Ez látszik a közvélemény-kutatási számokban is. Az év elején még fej-fej mellett állt Ron DeSantis floridai kormányzóval. Mára Trumpot a republikánusok 58, DeSantist 17 százaléka választaná elnökjelöltjének. A többiek a fasorban sincsenek.
Ha az esküdtszék felmenti Trumpot, előnye akkora lesz, hogy jövőre talán nem is kell republikánus előválasztást tartani. Paradox módon pont a mikroadományok menthetik meg, amelyek révén a legjobb ügyvédek képviselik őt. Mivel a globalisták Georgia államban is a választási folyamatba való beavatkozással vádolják Trumpot, létrehozták a Patriot Legal Defense Fund pénzalapot, amely Trump és más bíróság elé citált republikánusok perköltségét hivatott fedezni.
Mennyire mások ezek az alulról érkező mikroadományok, mint a globalista donorok által összedobott guruló dollárok, amelyekkel Magyarországon tavaly avatkoztak be a választásokba. A jó hír, hogy ezek szerint tényleg vannak mikroadományok és még jó célt is szolgálnak.
(Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich)