Mattra játszanak

Az ukrán háborúra e frappáns definíció azonban érvénytelen. Szomszédunkban  nincsen patthelyzet, ott kíméletlenül mattra játszanak: a két igazi aktor, Oroszország és az USA, nem adja alább ennél.

Az oroszok ősi rettegése a tőlük nyugatra eső, ellenséget vonzó, felvonulási síkságoktól korántsem menti, csupán magyarázza Ukrajna elleni agressziójukat. Putyin ki is bökte egyszer, ha az Ural, a maga áthatolhatatlan hegyláncaival, jóval nyugatabbra terpeszkedne el, mennyivel megnyugtatóbb lenne. De hát nem ott terpeszkedik. Putyin kritikusainak viszont nagy tévedése, sőt hibás számítása, hogy mindez kizárólag az ő „gonosz” logikája volna – dehogyis az! Tessék tanulmányozni kicsit az orosz történelmet, lapozgatni geopolitikai szakirodalmukat, mindjárt látható lesz: ahány komolyabb politikus, nagyjából annyi Putyin. Washingtonban nem tudni, honnan veszik, hogy ha netán sikerülne is őt megbuktatniuk, a helyzet merőben más lenne. Nem lenne más. Átmeneti zűrzavar elképzelhető persze, de előbb-utóbb jönne egy másik Putyin. Még az se kizárt, hogy nála egy sokkal, még sokkal „Putyinabb”.

Ha nem enyhül az oroszok régi félelme a katonailag könnyen leküzdhető, őrizetlen nyugati síkságoktól, nem fogják abbahagyni a háborút. Nem hagyhatják, mert egy ekkora ország beidegződött geopolitikai reflexeit nem lehet a politikából csakúgy ripsz-ropsz kiiktatni. A kisebbekét se lehet, de őket könnyebb megleckéztetni. Az oroszokat már jóval nehezebb, valójában ez még soha senkinek sem sikerült.  

A NATO terjeszkedése kelet felé csak fokozza az oroszok félelmeit. E nyomulás a szovjet bukás után tudatos amerikai politika lett, különösen, amikor a számukra komilfó, hozzájuk szinte mindenben igazodó Jelcint Putyin váltotta fel. Azóta a NATO hidegháborús reflexeket érvényesít Moszkvával szemben, ami a 21. század elején – a széteső, vagy már szét is esett nemzetközi rend világában – több, mint kockázatos stratégia.

Ami a szövetségi politikáját illeti, az USA ennek megfelelően Európában is hangsúlyokat módosított. Az oroszokkal energiaügyekben (is) szívesen kooperáló németek, a mindig külön utas franciák pozitív szerepkörét egyre inkább a Moszkvával szemben hagyományosan ellenségesebb államok csoportjára ruházta át. Igaza van Emmanuel Todd francia esszéistának, amikor azt írta a minap, hogy ma már a Washington-London-Varsó-Kijev lett a NATO alapvető főtengelye. Túlzás volna? Aligha az, hiszen már szabad szemmel is jól látható ez. Ám ennek itt Európában, leszámítva az említett (korán triumfáló) fővárosokat, ne örüljünk olyan nagyon.

Mert az USA nem fogja a háborút az ukránokkal abbahagyatni. Nemigen sejlik föl engedélyezett ukrán kompromisszum. Nem azért, mert a fegyver-lobbik a folytatást kívánják, pontosabban nem csak azért. A washingtoni demokrata elit, amelyre a Trump-jelenség mássága még az ikertornyok elleni támadásnál is erősebben hatott, ráébredt, hogy cselekednie kell. Elérkezettnek látja az időt, hogy újra saját szájíze szerint rendezze el a világ dolgait. „America first”? Oké, de nem úgy ahogyan Trump gondolta-gondolja, hanem úgy, ahogyan mi akarjuk. Kerül, amibe kerül, még mindig mi vagyunk a globális birodalom, Európa ehhez igazodj!

Monsieur Todd azt is írja, hogy „most egy végtelenített háborúban vagyunk, egy olyan összecsapásban, amelynek a végén vagy az egyik, vagy a másik omlik össze”. Vagyis a háború addig tart, amíg így vagy úgy, nincsen matt.

Félő, hogy ebben is igaza van.