Már Scholz sem elég

A gazdasági súlya miatt politikai kulcspozícióban lévő Németország szerepe halványodik, hol van már az idő, amikor a német kancellár (Angela Merkel) arra gondolhatott, hogy a „populista” Donald Trump helyett ő az atlantista progresszorok igazi vezetője. Jött Joe Biden, aki persze korántsem roskatag személye, hanem a mögötte álló progresszor erőcsoportok okán vehette kézbe az angolszász karmesteri pálcát, amit valahol a Szilícium-völgyben kreáltak neki.

Amikor Scholz 2021-ben kancellár lett, az véletlenül sem a harmadik utas (tévutas) szocdemek diadala volt. Mindössze az történt, hogy kevésbé koptak el, mint a sokáig kormányzó konzervatívok, de koptak! Scholz már eleve olyan koalícióra kényszerült a zöldekkel és liberálisokkal, amely egy nála erősebb karakterű politikust is  megdolgozott volna, hát még őt.

Nemrég egy könyvben is bátorkodtam leírni: a tévutas szociáldemokraták az önáltatás foglyai. Makacsul azt képzelik a megújulás útjának, ami a politikai elfekvőbe vezeti őket. Scholz is azt hiszi, hogy kancellárságával tényleg főnök lett, pedig dehogy.

De most, hogy egy jól időzített pert akasztottak a nyakába, mindezt a saját bőrén érzékelheti. Egy keményebb fickó talán huzamosabban ellenállhatna, ámbár ez nem személyfüggő, mert nem X vagy Y alkalmatlan, a szocdemekre nincsen már szükség a vezetői poszton.

Az amerikaiak szájíze szerint a zöld alkancellár, Robert Habeck erre  például megfelelőbb volna. Kompatibilisebb a Szilícium-völggyel, jobban érti az orosz-ukrán háború lényegét, véglegesebben elszakadna az orosz energiától, mint Scholz, akinek olyan gyanús barátai vannak, mint Gerhard Schröder, a közismert ruszofil, aki ellen – minő véletlen! – szintén időzített eljárás folyik.

S miközben a fűtési szezon gondjai amúgyis Scholzot koptatják tovább, alkancellárja a háttérben nyugodtan készülődhet.

Habeck ráadásul a hazaszeretet dolgában is jóval progresszorabb Scholznál.

Utóbbinak csak arra tellett, hogy nemrég kijelentse, kormánya nem teheti meg, hogy „a hazai közönség kegyét keresve, játszmázzon Brüsszellel”, amiből  logikusan adódik a kérdés: ha nem a hazai közönségét, akkor vajon kinek a kegyét keresi a német kormány?

Alkancellárja őszintébb. Krédója valóságos zeneszó az atlanti progresszor füleknek. Habeck korábban bevallotta már, sőt büszkén le is írta, hányingere támad, ha azt a szót hallja, hogy hazaszeretet. „Soha nem tudtam mit kezdeni Németországgal, és máig sem tudok”, mondta ki a progresszorok kendőzetlen magabiztosságával.

Ennek ellenére, ha Washington is úgy akarja, hamarosan hazája kancellárja lehet.

Hiába lesz Németország iránt – leküzdhetetlen – hányingere. 

Fotó: EPA/JULIEN WARNAND