Már megint Sarrazin
Sarrazin úgymond másként gondolkodik a bevándorlásról, sőt nézetei állítólag frontálisan szembe mennek a szociáldemokráciával.
Keresem, mi lehet az, ami Sarrazin gondolataiban úgymond „frontálisan” szembe megy. Szerinte ugyanis álláspontja éppen hogy nem ellentétes a párt érdekeivel, ellenkezőleg, nézeteivel valójában az SPD – jelenleg enyhén szólva nem túl fényes – politikai jövőjét egyengetné.
Szisztematikusan keresem, mert mostanság terjedelmesebb esszét írok az európai középbalról, de hiába keresem, nem találom.
Sarrazin már öt évvel a bevándorlás 2015-ös felpörg(et)ése előtt „Németország felszámolja önmagát” című bestsellerével rámutatott az iszlám vallás és kultúra térhódításának lehetséges következményeire. 2015 után pedig konkrétan bírálta a „Willkommenskultur” politikáját, benne persze az SPD „naiv és opportunista” irányát, hogy aztán 2018-as „Ellenséges hatalomátvétel” című könyvében már arról írjon, két-három generáció, azaz ötven-hetven év múlva Németországban az iszlám kultúra, értékrend és stílus veheti át a hatalmat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza: a valódi menekülteket támogatni kell, ők azonban a Németországban letelepülni szándékozó bevándorlók csupán 1 százalékát alkotják, a többieket ellenben meg kell állítani.
Gondolatai, nem vitás, tényleg ellentétesek az SPD vezetés jelenlegi főáramának politikájával. Több mint kérdéses azonban, vajon ők-e ma Németországban a szociáldemokrácia? Úgy értem, értékrendjüket, nem pedig formális pozícióikat, funkcióikat tekintve.
Sarrazin 1973 óta tagja az SPD-nek. Németországban ebben az évben – az olajválság nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés miatt – leállították a külföldi vendégmunkások fogadását, bevándorlásra pedig csupán – és nem tömegesen – családegyesítéssel volt lehetőség. (Figyeljünk a terminológiára: akkor még „vendégmunkásokról” volt szó, ami értelemszerűen eleve átmeneti tartózkodást jelent.) Ezt követően – lévén, hogy a németeknek sem jutott elég munkahely – Willy Brandt, Helmut Schmidt (és Helmut Kohl) kormányai, igyekeztek a már az országban lévő vendégmunkásokat is rávenni, hogy térjenek haza.
Nemigen sikerült nekik.
Ehelyütt nem célom még csak vázolni sem a német befogadás-politika közel ötven esztendős módosulásait, de tény, hogy a bevándorlás kritikai szemlélete nem volt idegen a német szocdemek egykori nagy generációjától. Helmut Schmidt magyarul is olvasható 2008-ban közreadott „Nyugállományban” című könyvében egyenesen az iszlám világból érkező tömeges bevándorlás kockázataira figyelmeztet, vagyis e tekintetben közelebb áll Sarrazinhoz, mint mondjuk a mai mainstreamből… vajon kihez is? (A mai SPD vezetőket nem igazán könnyű megjegyezni.)
Lehet persze, hogy kizárják Sarrazint, csak azt ne higgyük, hogy maga a szociáldemokrácia zárta ki.
(Kép forrása itt.)