Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Manfred Weber azt üzente…

Az immár évek óta húzódó brit kilépés, a közeli határidő miatt, minden bizonnyal megegyezés nélkül történik majd. Gyakorlatilag senki sem tudja, hogy ez milyen következményekkel jár majd az EU – Brit gazdasági kapcsolatokban. Éppen emiatt könnyű megjósolni, hogy – az első időkben bizonyosan – káosz alakul ki és mindkét fél komoly veszteségeket könyvelhet majd el. Így aztán jogos a kérdés: ha ilyen hátrányok érik mindkét felet, akkor miért döntöttek az angolok a kilépés mellett?

A kérdés megválaszolására számos, vagy inkább számtalan cikk, tanulmány, könyv született, melyek egymással vitatkozva próbáltak magyarázatot adni a kérdésre. Most azonban született egy rövid, velős és mindenki számára érthető válasz. Pár nappal ezelőtt Manfred Weber, az EU-parlament néppárti frakcióvezetője a következőt üzente, a brexit-tárgyalások kapcsán a brit miniszterelnöknek: „Miniszterelnök úr, üdvözöljük a valóságban. A mai világban nincsen nemzeti szuverenitás. Még a nagy országok számára sem Európában. Egy globalizált világban élünk.” E kijelentésből, a valóságtartalmától többé-kevésbé függetlenül, csak úgy süt a bántó, birodalmi gőg, mindemellett pedig szánalmas is, hiszen egy nem létező birodalom dölyfe ez, egy olyan országgal szemben, amely hosszú időn keresztül valóban a világ legmeghatározóbb, valódi birodalma volt. 


Weber alapvetően egy jelentéktelen, kisstílű, sértett ember, aki meg van győződve róla, hogy karrierje megbicsaklását (nem lett az EU-bizottság elnöke) külső tényezőknek köszönheti – a saját nagyszerűségével kapcsolatban ugyanis nincsenek kétségei. Archetípusa az „európai” politikusnak, mely európaiságot itt nem földrajzi, hanem valamiféle „eszmei” értelemben kell értenünk. Európa egységesülése az ő szemükben történelmi szükségszerűség, az ő cselekedeteik, nézeteik pedig a történelmi szükségszerűségnek felelnek meg, így azok egyedül helyesek és vitathatatlanok. 

Nézeteik arra a marxista történetfelfogásra mennek vissza, mely szerint az egyén nem számít a történelem menetében, azt kizárólag a „termelőerők fejlődése” határozza meg. Minden más, a kultúra, a jog, a társadalom megannyi jelensége csupán a „felépítmény” része, az előbbi által meghatározott dolog. Ez egyébként még Marx gondolatainak is egy foximaxi szintű, primitív lebutítása. 

(A „foximaxi” a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem köznyelvi elnevezése volt, ahol a pártkádereknek „felsőfokú” képzést biztosítottak, és bár már akkoriban is köznevetség tárgya volt, elég körülnézni a mai filozófia tanszékeken, hogy lássuk az oktatók egy része a mai napig ebből a közegből származik.) 

Az ott oktatottak szerint tehát az egyén egyet tehet: aláveti magát ennek a szükségszerűségnek, mert ha nem teszi, elbukik. Ennek egyik kedvező következménye, hogy emiatt nem szükséges semmiféle egyéni kiválóság a szükségszerűség felismerői, a történelem bizalmasai számára. Minden más gondolat, tett, tulajdonképpen káros, hiszen akadályozza a „történelmi szükségszerűség” működését. Nyugodtan állíthatjuk: nem más ez, mint a középszerűség diadala, a jelentéktelenség vallása, a „merjünk kicsik lenni” filozófiája. Ugyanakkor, a felismert történelmi szükségszerűségbe vetett hit egyben a pöffeszkedő dölyf alapja is, hiszen aki így gondolja, annak zsebében ott van a bölcsek köve, a „tudományosan” igazolt felismerés. 

Az EU-ban többségre került elit szerint a történelem jelene és jövője a globalizáció. Ez pedig nem csak a multinacionális vállalatok, pénzügyi körök szükségszerű uralmát jelenti, hanem az államformák, a kultúra uniformizált globalitását is. Nem csak cselekedni, gondolkodni is egyformán kell állítják. Aki kilóg a sorból azt pedig a – a szükségszerűség nevében eljárva – meg kell fegyelmezni, mi több, meg kell alázni szerintük. Ezt azután gyakorolják is, mikor úgy érzik nyeregben vannak. 

Alapvetően ez a wéberi, lekezelő, dölyfös, ellentmondást nem tűrő magatartás volt az, amiből a briteknek elegük lett. Weber nem véletlenül mond ilyeneket, hiszen a nemzeti büszkeség például pontosan olyan dolog, ami nem fér bele a fent vázolt világképébe. Nem is érti, hiszen neki nincs olyan, és szerinte azon dolgok közé tartozik, melyek nem fontosak, mi több: károsak, hiszen szembe mennek a „szükségszerű” globalizációval. A német elit – mivel gazdasági nyertese Európa háború utáni történéseinek – különösen elkötelezett a globalizáció iránt. Úgy vélik, roppant jól jártak és járnak vele. Ehhez győzelmi érzéshez pedig az is kell, hogy ne vegyék figyelembe mindazt a rombolást a társadalomban, mely ehhez a gazdasági sikerhez járult.

A brexit nem más, mint a britek kísérlete, hogy megálljanak a közösségi lejtőn, mely fenyegeti őket. Hogy sikerül-e, azt csak a jövő döntheti el. Egy biztos: mindez olyan gondolkodási, fogalmi keretek között zajlik, melyek Webernek és elvtársainak teljesen idegen, ezért nem tudják felfogni mennyit ártanak vele pontosan az általuk vágyott európai egységnek. 

(Kép forrása: itt.)