Galló Béla
Galló Béla politológus

Máma is hasad még tovább

Valamelyik alig észlelhető, csupáncsak a médiában, ám a választók tudatában nem igazán megtapadt baloldali pártocska egyik részecskéje a minap úgy döntött, szakít a pártocska másik részecskéjével, s innentől fogva önállóan munkálkodik majd.

Nem érdekes melyik. Lehetne a sok pártocska közül bármelyik. Mindegyik fölöttébb hajlamos potenciális megváltónak, de legalábbis igazi pártnak képzelni magát.

Most éppen az egyik van soron, holnap, holnapután jön majd egy másik. Ebben az értelemben a baloldal tartalékai kifogyhatatlanok.

A helyzet tragikomikus.


A komédia persze csak a médiafelületeken zajlik, ami a valóságban történik, az maga a tragédia.

Adott egy ország, négy-négy és félmillió, a szegénységi küszöb körül tanyázó honfitársunkkal, akik  kis híján hazánk felét jelentik. Ennek a népességnek csupán elenyésző részét képes a sok-sok baloldali „párt” megszólítani, e tény azonban korántsem serkenti kíméletlen önvizsgálatra őket. Sőt, társadalmi hatósugaruk minél kisebb, annál inkább a sporadikus szaporodásban látják politikai lehetőségeiket.

Mindezért vitathatatlanul a legnagyobb, magát baloldalinak nevező alakulat, az MSZP viseli a legfőbb felelősséget. A szaporodási inger Gyurcsány megjelenésével erősödött fel, ő szimbolizálta és erősítette fel azt a szociológia skizofréniát, amely kezdettől jellemezte a szocialistákat. Az MSZP egyszerre akart a vesztesek és a – korábbi kapcsolati tőkéjüket ügyesen működtető – nyertesek pártja lenni, profánabbul: a lúzereké és a régi-új undokoké. Ideig-óráig ment is ez, de ahogyan a megoldatlan szociális problémák egyre jobban egymásra torlódtak, s egyre élesebben jelentkeztek, mind nyilvánvalóbbá vált, milyen eredendően gyenge ez a politikai képlet.

(Kónya Péter kilép az Együttből kivált Szolidaritásból, és új pártot alapít.) 

Közben a jobboldal pedig felfedezte, hogy a vesztesek egy része megfelelő kommunikációval elcsábítható, s miért tette volna meg azt a szívességet, hogy „gazdátlanul” heverni hagyja a baloldali szavazókat? Működésbe is lépett a megfelelő kommunikáció, s legföljebb azon lehet vitatkozni, hogy a jobbközép, avagy a szélsőjobb vonzott-e közülük magához többet, de a tényen aligha. Mint ahogy azon sem, hogy a kétharmados Fidesz-győzelmekben, illetve a Jobbik előretörésében ez a voks-maximalizáló trend jól kimutatható szerepet játszott.

Mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy az MSZP önkritikusan vessen számot a Gyurcsány okozta – és az egész magyar baloldalra kiható – lejtmenettel.   

A szocialisták máig sem tisztázták a történelmi léptékű jobboldali térnyerés okait, jobb esetben is csak féligazságokba fogódzkodnak. Ami Orbánék politikájában csábítás a baloldali élethelyzetű szavazók felé, szerintük az merő demagógia. Oké, legyen az. De mi erre a – tömegeket vonzó, gyakorlatilag is kivitelezhető – baloldali alternatíva? Vagy legalább, horribile dictu, a baloldali demagógia... Amiből ha más nem is, legalább némi szavazatnövekmény következne.

De nemcsak a kiérlelt válasszal, még a válaszkísérletekkel is adósak.

Nem nehéz megjósolni tehát, mi következik.

Nemcsak máma, holnap is hasad még tovább.

Lehet fogadni, mikor, hol üti fel fejét egy újabb „igazi” baloldali alakulat.