Galló Béla
Galló Béla politológus

Macron vagy Schulz

Macron minapi győzelme vajon nem csábíthatja-e arra Botka Lászlót, hogy bár május végén úgy tűnik, az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként vág neki majd a 2018-as választásoknak, ám a voksolásig hátralévő időben ennek ellenére mégis minél inkább el kellene határolódnia a szocialistáktól?

Korántsem légből kapott a kérdés, még kevésbé akadémikus. Európai, sőt az egész nyugati világban trendi, hogy a hagyományos bal-jobb törésvonalakon úgymond túllépett már az idő, ma sokkal inkább a globalizmus versus nemzetközpontú felfogások küzdelme zajlik, bármit jelentsen is ez konkrétan az egyes országokban.


Macron sóhaj nélkül lépett át a szocialista Hollande kormányzati hagyatékán, noha nem is olyan régen még miniszterként sürgött-forgott elődje csapatában. Kapva-kapva aztán a konzervatív Fillon családi ügyein, sebtében középre húzott, remélve, hogy amennyiben a szélsőjobbos Marie Le Pennel kettesben marad a porondon, a jobb- és a balközép egyaránt felé irányítja majd a szavazóit.

S lőn.

Példája azonban csupán mérsékelten ingerelheti követésre Botkát. A jobbközép magyar kormányzó pártok és személyesen Orbán Viktor aktuális belföldi reputációja ugyanis jóval magasabb, mint a hatalmon lévő balközép francia szocialistáké, miközben persze a magyar baloldal ellenzéki lejtmenete legalábbis hasonló mértékű, mint a franciáké. Ily módon az elhatárolódás vágya Macronban és Botkában éppúgy megfoganhatott, de míg Macronnál ez sikerre is vezetett, Botkánál – amennyiben tényleg erre játszana - adódna azért egy-két kérdőjel.

Honnan származna az a kb. hiányzó egymillió voks, amit Botka maga is a 2018-as győzelem szükséges feltételeként emleget? A középosztályból a jelek szerint ezt nehezen gyűjthetné össze, az igazán szegényeket pedig bármely pártnak szinte lehetetlen feladat mozgósítania.

A liberális Macronnal ellentétben Botka markánsan baloldali üzenetekkel lépett a porondra. Csakhogy „Fizessenek a gazdagok!” szlogenjétől még a vékonyka magyar középosztály manapság küszködő részének jó része is összerezzent. E sorok íróját Fidesz-szimpátiával nem igazán vádolható ismerősei szép számban faggatták arról, ha Botka befutna, akkor megint azok az idők jönnének-e, amikor… és itt ismerős történetek következtek a régmúltból, amikor is a szegényeknél éppen csak valamivel tehetősebbeket fölöttébb hátrányosan érintette a „gazdagság” billogja.  Még hogy én „gazdag”?! Csak azért, mert pillanatnyilag még nem vagyok a templom egeréhez mérhetően szegény?!  Hát már megint itt tartunk?!

Botkának ezt a szlogenjét szociológiailag szigorúan pontosítania kellene, ha azt akarja, hogy üzenete kellő társadalmi méretekben hasson. Mégpedig sokoldalú szociológiai, társadalomlélektani érzékenységgel illenék pontosítania. Persze az nem vitás, hogy ez a szlogen már önmagában is elhatárolódást jelent a többségében mindeddig a „gazdagok” érdekeit képviselő és érvényesítő MSZP – önkéntes liberális fennhatóság alatt álló - elitjétől. Ám ez az elhatárolódás csak a minimum. Ennél azért valamivel mégiscsak több kell(ene).

Ezért aztán Botka inkább Martin Schulz receptjét alkalmazza, mintsem Macronét. Azét a Schulzét, aki - meglehetősen váratlan - baloldali üzeneteivel a masszív német középrétegeket még mindig anélkül képes megszólítani, hogy egzisztenciálisan ezekkel különösebben irritálná őket.  Vagyis Németországban elvileg egyelőre működhet még a középpártok libikókája. A társadalom szemében a szociáldemokratáknak ott még mindig van némi hitele.

De itt?!

Ezzel a különbséggel Botkának előbb-utóbb szembe kell néznie. 

 

(Kép forrása itt.)