Látszólag fényes

A várható (de még mindig nem tényszerű) brexittel a britek most megerősítik tradicionálisan „fényes elszigeteltségüket”, no meg reményeik szerint az USA-hoz fűződő " különleges" kapcsolatukat is. Mindenesetre a továbbiakban még inkább kívülről akarják majd formálni Európát, amely távozásuk után még kevésbé lesz összetéveszthető az Európai Unióval, mint ahogy persze velük együtt sem volt teljesen azonos a kettő.

A szuperhatalmi szovjet státusból kelet-európai (bár ők úgy mondják, eurázsiai) nagyhatalommá karcsúsodott oroszok pedig mintha még mindig nem döntötték volna el, stratégiailag merre forduljanak: Európa vagy Ázsia felé. Előbbi szokás szerint gyanakodva figyeli őket, utóbbiban pedig – többek közt – ott van vetélytársnak az USA mellé globális játékosnak felzárkózó Kína.

Az Európai Unió szívesen négyzetesítené ezt az angolszász, orosz, kínai globális háromszöget, csakhogy ehhez előbb magát kellene valahogy rendbe szednie. Legelébb is az unió vezetéséért folyó német-francia kompetencia-harcot volna ésszerű rendeznie, mivelhogy ugyancsak inognak eddigi viszonylagos konszenzusuk tartópillérei.

Németország gazdasági fölénye Európában stabil ugyan, globálisan mégis teret veszít, és innovációs problémákkal küszködik. Pártrendszere átalakulóban, karakteres politikusai nincsenek (Merkel sem az, főleg nem így, távozóban), katonailag garantáltan gyenge, viszont az új uniós hierarchiában ügyesen taktikázva a korábbihoz képest valamelyest talán még javított is pozícióin.

Franciaország gazdasága tartósan tántorog, égető szüksége lenne éltető uniós (valójában német) injekciókra, hadserege ugyanakkor erős (Európában csak a brit mérhető hozzá). Pártrendszere már át is alakult, a hagyományos jobbközép megrendült, balközép váltópártjuk, a szocialisták pedig már el is tűntek a neoliberalizmus örvényében. De a franciáknak van egy kétségkívül karakteres politikusuk Emmanuel Macron személyében,  akinek legfőbb karaktervonása a mérhetetlen ambíciója. Mindezekkel együtt a németek az uniós posztok újraosztásánál, ha csak szimbolikusan is, de Párizs orrára koppintottak (lásd: az elsőszámú francia biztos-jelölt látványos kiejtése).

Macron, a szocialisták haláltusájának ügyes haszonélvezője, színrelépése óta elszántan betonozná le a kiutat, mégpedig egyértelműen a neoliberalizmus irányába. Vagyis abban a kórban látja a gyógymódot, amely korábbi pártjának haláltusáját okozta. Megbízói bizonyára elégedettek is vele, épp csak a francia társadalom tömegei  elégedetlenek. Először a sárgamellényesek mozgalma, most pedig a még szélesebb körű társadalmi megmozdulások jelzik – már nem is csupán az unióra korlátozódó – ambíciójának korlátait. Pedig aki otthon sem tud társadalmi békét, rendet teremteni, miért tudna az unióban, sőt az egész világban?

Így csupán „A három testőr” egyikére, Porthosra hasonlít Macron, aki nyitott köpönyegéből büszkén domborítja ki fényesen ragyogó, aranyozott mellszíját. De ha valaki föllibbenti köpenyét, láthatja, hogy hátul ócska spárgával van rögzítve a díszes bőrdarab.

Az EU vezetésére ma egy ilyen látszólag fényes politikus ácsingózik.

Vajon hogyan lesz ebből globális négyszög?

(Kép forrása itt.)