Kívül tágasabb!
Jönnek! Egyes becslések szerint csak Líbiában, és csak az elkövetkező nyári hónapokban félmillió ember vár a “nagy átkelésre”. Életüket kockáztatják, csak hogy álmaik földjére, Európába érkezhessenek. Pedig az “arab tavasz” előtt még “minden rendben” volt, a túlparti diktátorok az EU eurómilliárdjaiért cserében visszatartották a menekülthullámot.
Akkor még a legtöbb nyugat-európai országban is működött a rendszer, hiszen évi néhány tízezer bevándorló integrálása még nem okozott gondot. Építettek is nekik külvárosi panelgettókat; nyelvi-, integrációs és szakképzési tanfolyamokat indítottak számukra; és abban bíztak, hogy a nagy számok törvénye alapján a tömeg nagyobb része (vagy legalább a második-harmadik generáció) idővel a befogadó ország hasznos adófizetőjévé válik.
A szép reményekkel szemben a meztelen valóság azonban inkább lehangoló. Kutatások bizonyítják, hogy a mienktől eltérő vallású és kultúrájú bevándorlók többsége nehezen, vagy sehogy sem integrálódik a többségi társadalomba. Lehet persze az erről őszintén beszélő szerzőket, mint a német szociáldemokrata Thilo Sarazzint, “kirekesztőnek”, vagy éppen “idegenellenesnek” bélyegezni, de elég egy pillantást vetni Párizs, Straßburg, Malmö, vagy éppen Birmingham külvárosaira és kiderül: Az eddigi európai integrációs modell láthatóan csődöt mondott.
Kérdezzünk meg egy Berlinben, vagy Brüsszelben élő zsidót, hogy ki mer-e még menni kipában az utcára? Nézzük meg, hogy a brit, svéd, vagy francia rendőrség milyen védőfelszerelésben és csapaterővel mer az úgynevezett “no-go-zone” övezetben intézkedni! Vessük össze a bevándorlási és a bűncselekmények számát mutató térképeket! Ezek csak kiragadott, szélsőséges példák lennénk? Aligha!
Miközben Nyugat-Európába áramlik az új és képzetlen munkaerő, addig a termelés zöme már régen az Eurozónán kívülre, vagy Ázsiába költözött. Európában még mindig túl kevés gyermek születik, és a fiatalok közül sajnálatosan kevesen választanak műszaki pályát. A megmaradt termelőüzemekbe pedig leginkább szakmunkások és mérnökök kellenének. Azért, hogy a most érkező tömegekből a mai szisztéma majd 20-25 év múlva kitermeljen néhány ezer mérnököt és orvost, kár százezreket beengedni. A hiányzó specialistákat – amerikai, vagy ausztrál mintára – irányított bevándorlással is Európába lehetne csábítani.
(Kép forrása: itt.)
A képzetlen bevándorlók tömegeit korábban a cselédipar és a szezonmunka még felszívta, de 2004 óta erre már ott vannak a képzettebb és problémamentesebb kelet-európaiak is. Jobban dolgoznak, igaz ezért kicsivel drágábbak is. Ráadásul a nyugati országokban is elkezdik a passzív őslakosság munkára fogását: Angliában két év munkanélküliség után jön a közmunka, máshol a munkanélküli-ellátás időtartamát csökkentik tovább. Az egyre kevesebbet fizető cselédipari munkahelyekért dúló verseny tehát élesedik.
Ettől merőben eltér az 1900-as évek körüli nagy amerikai bevándorláshullám, az 1944/45-ben, vagy éppen 1956-ban nyugatra menekülő magyarok sorsa, valamint a kelet-európai munkaerő 2004 utáni nyugatra áramlása. Ezek azért is tudtak lökést adni a célországoknak, mert azonos kultúrájú, képzett, és könnyen asszimilálható tömegek érkeztek. Ők nem Afrikát, vagy a Dzsihádot akarták Cleveland-be exportálni, hanem egy jobb élet reményében felolvadtak a népek nagy olvasztótégelyében, vagy maguktól álltak be a sorba. Mert az USA, vagy Ausztrália eleve olyan bevándorló ország, amely erre lett kitalálva.
Európa a nemzetállamai miatt volt (eddig legalábbis) sikeres. Az EU egységes belső piaca a protestáns munkaetikára és a nemzetek közötti racionális munkamegosztásra épült. Akármennyire kemény is, de ki kell mondanunk: Európa nem oldhatja meg a fél világ problémáit! Meg kell szüntetni azt a húzóhatást, amely újabb milliókat serkent vándorútra.
A bevándorlás kérdését az EU az eddigi, láthatóan kudarcos stratégia mentén akarja megoldani. Brüsszel hatalma újabb kiterjesztéséért cserében feláldozná az európai értékeket és akár a nemzetállamokat is. Mi, magyarok látjuk az elrettentő nyugati példákat. Ezért kell a brüsszeli kvótarendszerre nemet mondanunk!