Kis magyar, és nagy kínai pornográfia
Lezajlott az MSZP várva várt sokadik személyzeti megújulása, végre kiderült, most éppen ki fogja majd a szocikat a politikai elfekvőből kivezetni.
Pontosabban, kik.
Merthogy megint ketten veselkednek neki. Egyikük a kipróbált, az intellektuális skálán madame Curie-től tisztes távolságra eső mademoiselle, a másik meg egy derék, javakorabeli munkásember, aki, ha kell, látványos fizikai akcióktól sem riad vissza. (Elődje észrevétlenül, ahogy létezett – érdemei el nem ismerése mellett – csöndben, halkan távozott.)
Nem volt nagy csata: a jelöltek még csak nem is egymással, kizárólag önmagukkal vívtak gigászi küzdelmet. S miután jobbik énjük javára döntött a belső célfotó, roppant demokratikus módon rögvest társelnökök lettek, biblikusabban szólva társ-messiások – szándékuk szerint nyilván dupla esélyekkel.
Kell is hozzá minimum két ember, hogy a szocik kiláboljanak a pártpolitikai siralomvölgyből, különben a Demokratikus Koalíció tátott szája könnyedén elnyeli őket. A „baloldal” Magyarországon régóta osztódással, vagy kannibalizmussal szaporodik, de mert az MSZP-nek nincs már hová osztódnia (kábé tucatnyi, magát így vagy úgy baloldalinak nevező pártocska létezik), marad a kannibalizmus.
A szocik, ha tehetnék, persze szívesen lenyelnék a DK-t, csak hát evvel kábé tíz-tizenkét évet késtek. Előbb-utóbb az egykori kis hal kapja be majd a hajdani nagy halat, idő kérdése, mikor jön létre a két „baloldali” (no, pláne „munkás”) párt egyesülése. A honi mozgalomban régi hagyomány ez, errefelé már csak ilyen a bal-sors, a szépreményű társelnökök ezt akarnák kicsit odázni még. Csurranjon-cseppenjen még valamicske párttámogatás, hogy eltökélt megváltói szándékuk mellett, legyen – persze mellékes – racionális indoka is az önállóságuknak. Sőt az is lehet, hogy ezt a trükkjüket a DK-ban megértik, mi több, egyeztetetten akceptálják is.
Nem úgy, mint Kínában, ahol semmiféle demokráciát mímelő „baloldali” társbérlet sincs. Ellenkezőleg ott „rend” van a pártban, ott nemhogy a társbérlet, a rotáció sem vált be. Minap Hszi Csin-ping elvtárs a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusán immár harmadik magányos ciklusát kezdte meg a pártelnöki ülőalkalmatosságon, s nem úgy fest, mint aki fáradni látszik. Evvel végleg elenyészett néhai Teng Hsziao-ping egyik nemesnek szánt reformgondolata, miszerint senki se melegedhessen két ciklusnál tovább a magányos főnöki széken, nehogy föléledjen a személyi kultusz, mert a maoista korszakot átvészelő Teng szerint ez sem szerencsés nem lenne, sem kívánatos.
Hszi Csin-ping azonban másképp gondolja. Nagyjából olyan ő, mintha (vegyenek nagy levegőt) az aktív Grósz Károly s a motorikus Bokros Lajos egyesített reinkarnációja volna. Szürkeállományának Grósz-i és Bokros-i féltekéje egyaránt hibátlanul tudja a tutit. Jól megfér benne a kommunista a kapitalistával, előbbit az utóbbi kézben tartására használja, miközben az utóbbi gazdasági teljesítményével az előbbi politikai létjogosultságát igazolja vissza. Sajátos kínai feedback ez, tökéletesen zárt rendszere az idejétmúlt, de még mindig működtethető ideológiáknak. Ami fölösleges benne – pontosabban: ami egyetlen áldozata –, az a demokrácia. Ahhoz képest persze, hogy a kongresszuson a párt alapszabályába foglalták, a legfontosabb cél a közös jólét, sok-sok kínai számára ez akár bagatellnek, elkerülhetetlen, járulékos mellékhatásnak is tűnhet. De meddig?
Egyik „baloldalon” tehát a demokrácia impotens mímelése, a másikon pedig a diktatúra hatásos művelése – egyik sem nem vonzó képlet.
Muszáj választani?