Kína ráér

Tény, hogy rogyadozó világhatalmát az USA – az angolszász tömb, plusz EU, Japán és Dél-Korea aktivizálásával – váratlanul megerősítette. Ezt a huszárvágását az oroszok hibás ukrajnai számítása tette lehetővé, mert Putyinéknak egyetlen lövésük sem volt arról, vajon mi várható, ha a tervezett gyors időhorizonton belül mégsem sikerül „különleges hadműveletük”. Épp a legrosszabb forgatókönyvre nem létezett pontos hatás-kalkulációjuk, ami nemcsak katonai, hanem politikai szarvashiba, lévén az a jó stratéga, aki mindig a legkedvezőtlenebb fejleményből indul ki, azt akarja elkerülni.

Aztán tudjuk, mi történt.

Európa vezetőinek többsége azóta szolgai alázattal tagozódik be az USA alá: Európa gyorsuló hanyatlásdrámáját mondhatni Washington rendezi, (el) csapnivalóan rossz európai politikusokkal a „főszerepekben”. Régi amerikai célok teljesültek: kontinensünk és Oroszország viszonya hosszú időre ellehetetlenült, Moszkva katonai presztízse jócskán megfakult. Orosz szempontból ezeket a negatívumokat az sem ellensúlyozza, hogy a világ országainak többsége békét akar, nem támogatja az amerikaiak „békeharcát”, akik a minél hosszabb véres folytatásban érdekeltek.

„legyen béke már!

Legyen vége már!”, írta annak idején Babits Mihály „Húsvét előtt” című költeményében.

Kína tehát jó kommunikációs-lélektani érzékkel lépett, amikor nemrég béketervvel állt elő, noha a jelenlegi helyzet geopolitikailag valójában inkább kedvez neki. Ha annak idején elmélyül az európai-orosz összefonódás, az Oroszországot nagymértékben erősítette volna, s növekvő eurázsiai potenciáljuk előbb-utóbb nyilván irritálja Pekinget. Ám Moszkva Európától elválasztva, angolszász nyomás alatt tartva, meggyengülve a hagyományos világhatalmi háromszögben – Kína felől nézve, ez nem rossz konstelláció. Ebben a világhatalmi alakzatban Peking mindig is olyan pozíciót akart, amelyben ő a kitüntetett látószögű szereplő. Magaslest, ahonnét rálát a másik kettőre, szemügyre veheti erősségeiket és gyengeségeiket. Kínának Moszkvával ma az a közös érdeke, hogy a világ ne legyen egypólusú, de hogy máris többpólusú legyen, avagy újra két – úgy értve kínai-amerikai – pólusú? Erről korai még döntenie. S lehet, hogy a multipolaritás komolyabb projektje egyelőre költségesebb is volna, mint megpróbálni az USÁ-val valamiféle modus vivendit kialakítania, bármennyire átmenetit is.  

Egyelőre.

Ez a kulcsszó. Kína ráér. A modernizáció során mindent eltanult a Nyugattól, ami eltanulható, de nem akarta eltanulni tőle az időkezelés úgymond „progresszív” dinamikáját. Ráért eddig is, de most, hogy egyre erősebb, még több ideje van arra, hogy ellenfelei hibáját a Nyugat által sokáig lesajnált saját „idejétmúlt” ritmusához igazodva várja. Putyin hibázott, de alighanem hibázik majd az USA is. Most éppen az a játszma folyik, hogy a feszült helyzetekben szokásos provokációkat idegekkel melyikük bírja jobban, Peking-e avagy Washington (lásd például: kínai hőlégballon Montana közelében, amerikai romboló a Dél-kínai tengeren, stb.).

Szóval lesz majd egyszer többpólusú világrend is, de az még odébb van. Egy biztos, Ukrajna miatt Kína nem fogja a dolgot elsietni. 

Kép forrása: Shutterstock