Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Ki nyert és ki vesztett Brüsszelben?

Brüsszelben minden tagország nyert. Na jó, vannak, amelyek többet, és vannak, amelyek kevesebbet. A legtöbbet a nagyok nyerték.

Németországnak megmarad a házi piacának számító EU, így az USA-val és Kínával továbbra is egy súlycsoportban játszhat. A franciák megkapták az “uniós pénzügyminiszter” előszobájának számító transzferuniót. Az olaszok újabb ingyen pénzt kapnak, míg a fukar ötök nagyobb visszatérítésre számíthatnak. Az eurozónán kívüli országok kevesebb pénzt égetnek délen, és ami nekünk, magyaroknak a legfontosabb, időt nyerünk, ami alatt országunk tovább erősödik.

Sikerült!


Európában az I. világháború előtti hatalmi játszmák ismétlődnek. A tét most is óriási. Németország egyben akarja tartani az uniót, ehhez az angolok távozása után megmaradt két nagy tagországot magához kell kötni. A franciák 2022-ben, az olaszok legkésőbb 2023-ban döntenek. Nemcsak kormányuk összetételéről, hanem áttételesen az euró és az EU jövőjéről is.

A Brexit ugyanis megnyitott egy alternatívát, amelyről még nem tudható, hogy hová vezet, de mégis az “ever closer union” alternatívája. A franciák kétszer már “jól jártak” az angolszászokkal, míg amikor III. Napóleon császár az egyesítési háborúk idején kiegyezett a németekkel, a végén a trónja mellett még Elzászt és Lotaringiát is elveszítette. Az olaszok mindig a németekkel kezdik a háborút, majd a győztesek oldalán fejezik azt be. Ne becsüljük le a történelem erejét!

Berlin az eddigi fukar politikával nem tudta volna e két nagy országot körön belül tartani. Merkel ezért szervezte ki a “rossz rendőr” szerepét Rutte holland miniszterelnöknek, hogy Macronnal övék legyen a közvetítői szerep. Ezzel a húzással az elmúlt időben divergáló német-francia tengelyt is megerősítette.

Szükség is volt az engedékenységre. A német adófizetők körében csak “józan négyeknek" nevezett északi országok által a pénzükért cserében követelt — régen esedékes és indokolt — strukturális reformok elsöpörnék a déli euró-optimista kormányokat. Macron elnöknek már így is ritka rossz támogatottsági értékei vannak, miközben Olaszországban a jobboldali blokk támogatottsága már az 50 százalékot közelíti és ősszel a 20 régióból hétben tartanak választást.

Az eurózóna déli részét idén az EKB kötvényvásárlásai és a Target 2 mechanizmus tartja életben, így januártól jöhet a most elfogadott Next Generation EU és az új költségvetés. Ezért volt sürgős most megegyezni ezekről, ezért volt hajlandó Merkel kancellár bármilyen engedményre.

Míg a legtöbben a beetetésnek ingyen pénznek örülnek, addig Berlinben és Párizsban megnyugvással konstatálták, hogy végül csak átment a transzferunió. A német Länderfinanzausgleich és más mechanizmusok mintájára a gazdagabb országok támogatják a szegényebbeket. Más olvasatban csak az északiak egyévi kereskedelmi többletét osztják vissza.

A közös adósság visszafizetésére az Európai Parlament (EP) közös bevételeket és adókat szeretne, így azokat idővel akár egy “uniós pénzügyminiszter” koordinálhatná. Ahogy az EP tavaly lenyelte a Spitzenkandidat rendszer mellőzését, úgy várhatóan most is le fogja nyelni politikai befolyásának csorbulását. Legfeljebb több pénzt harcolnak ki az agyelszívási mechanizmus és elit társkereső Erasmusra vagy a klímavédelemre.

Ameddig a de facto eurózónán túli euró-kötvények megmaradnak valóban egyszeri hitelfelvételnek, több érv szól mellettük, mint ellenük. A pénzt Brüsszel pántlikázza, azt digitalizációra, klímasemleges energiatermelésre való átállásra, a versenyképesség javítására és beruházásokra kell fordítani.

Az a visegrádiak és különösen — az Angela Merkel és Mark Rutte mellett a legrégebben hivatalban lévő — Orbán Viktor érdeme, hogy a gazdasági feltételek mellé nem társultak önkényes ideológiai feltételek. Talán ezért tartja a nyugati média és politika Magyarországot és annak miniszterelnökét a legnagyobb nyertesnek.

(Kép forrása: itt.)