KI NE dolgozna, plakátolás helyett?

Sokat beszéltünk 2010 előtt Gyurcsány Ferenc látványpékségéről, amelyben minden a kommunikációról szólt. Volt Száz lépés program, progresszív kormányfők csúcstalálkozója meg Amőba-klubhálózat. A propaganda akkor nagyon ment, csak a kormányzás akadozott. Abban az elvesztegetett nyolc évben előzött meg bennünket Szlovákia és ért utol “bezzeg” Románia. 

A “haladók” mintha elfelejtették volna a kommunikáció főszabályát, miszerint csak valós döntéseket lehet kommunikálni. Fordítva ez olyan, mint levegőt ajándékpapírba csomagolni. Kívülről szép és színpompás, de ha kibontjuk, üres.

Ilyen a városháza nemrégen indított KI NE propagandakampánya is, ami engem az óvodás “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” mentőmondatra emlékeztet. Most a főváros vezetése is így tesz, menekül a felelősség elől, holott vezetnie kellene, működtetnie kellene a várost.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet 2002-re, amikor az első Orbán-kormány teli kincstárat hagyott maga után. A “jóléti rendszerváltás” ígéretével  kormányra került baloldal hamar felélte a pénzt, fenntartható és átgondolt program és kormányzás híján az ország hamar sodródni kezdett. Mivel nagyjából ugyanazok a pártok és tanácsadók kerültek vissza a városházára, mint akik 2010 előtt a kormány körül sertepertéltek, a 2002 utáni események ismétlődését látjuk.

Tarlós István is teli kincstárat adott át utódjának, lett is rögtön 42 tanácsadó, számtalan helyettes és udvari szállító. Ahogy a kincstár apadni kezdett, jó kormányzás helyett adóemelési ötletekkel rukkoltak elő, pl. az “újraindítási adó” tervével.

A főváros túszul ejtése is a 2010 előtti világ visszatérését jelzi. Városüzemeltetés helyett a közszolgáltatásokkal revolverezik elsősorban a fővárosiakat, budapesti cégeket és intézményeket, és csak sokadik sorban a kormányt. Az egyesült ellenzéknek Budapesten kéne megmutatnia kormányzóképességét, azt, hogy ellenszélben is tudnak vitorlázni. Ezen a teszten elbuktak, munka helyett maradt a plakátolás.

(Kép forrása: itt.)