Ki a valódi Robin Hood a netsemlegesség-vitában?

Az Európai Parlament október végi, az úgynevezett hálózati semlegesség kérdésében hozott döntése erőteljesen megosztotta a digitális világot.

A döntés ellenzői a netsemlegesség elvtelen feladásával, a telco cégek lobbytevékenysége előtti meghajlással, a vélemény- és információszabadság indokolatlan kockáztatásával és az európai innováció és a startupok ellehetetlenítésével vádolják a jogalkotókat. A másik oldal szerint viszont reális kompromisszum született, amely mindössze megnyitotta a lehetőségét annak, hogy az „ésszerű forgalomszabályozás” keretében bizonyos szolgáltatások adatforgalma előnyt élvezzen – akár fontosságuk miatt, akár mert szolgáltatójuk hajlandó ezért fizetni a hálózatok üzemeltetőinek.

Az ilyen, végső soron a jók és rosszak harcára egyszerűsíthető történetekben az olvasók a szegények és elnyomottak oldalán álló pozitív hősöket keresnek, akikkel könnyen azonosulhatnak, hogy gyakran sommás ítéleteik megfogalmazásában ne zavarja őket a mélyebb szakmai, közgazdasági vagy társadalmi összefüggések túlzottan részletes ismerete. A magukat az internetes tartalmak egyenjogúságáért folytatott szabadságharc élharcosaiként láttató szervezetek rendre figyelmen kívül hagynak néhány kritikus tényt, amely árnyalhatná a képet. Ezek közül szeretnék felvillantani néhányat.


1. A nyilvánosság előtt elsősorban az internet szabadságáról szóló, rendkívül erős érzelmi töltéssel felruházott netsemlegesség vita közgazdasági értelemben a digitális ökoszisztéma üzleti modelljeiről, a hálózatokba történő beruházásokkal viselt kockázatok és a rajtuk nyújtott szolgáltatásokból keletkező bevételek megosztásának arányairól szól.

2. Ami az egyik olvasatban az európai politikusokat elvtelen kompromisszumra kényszerítő távközlési óriáscégek diktátuma, az egy másik értelmezési keretben a nagy kockázatú és rendkívül költséges infrastruktúra-fejlesztéseket végrehajtó szolgáltatók utolsó esélye, hogy a beruházások költség- és kockázatviselését kiterjesszék azokra a döntően tengerentúli cégekre, amelyek egyetlen eurócentet sem fordítottak hálózatfejlesztésre (ahogy saját tartalmak fejlesztésére sem).

3. Ugyanezek a multinacionális vállalkozások különböző legális adóelkerülési technikáknak köszönhetően lényegében nem adóznak sem az EU-ban, sem Magyarországon, noha az internetes infrastruktúra elérhetőségének és a helyi tartalmaknak köszönhetően jelentős (egyes becslések szerint hazánkban például már az online hirdetési piac felé kitevő) hirdetési bevételt és masszív profitot érnek el.

4. Ami tehát az első narratíva szerint az európai távközlési cégek gonosz összeesküvése a net szabadsága ellen, az a másik közelítésben éppen az európai internetes (tartalomszolgáltató, hirdetési és távközlési) piacot kiszipolyozó, illetve az uniós országok költségvetését jelentős bevételektől megfosztó, az európai telco mamutoknál is nagyobb piaci erőt képviselő óriáscégek elleni robin hood-i fellépés.

5. A képet tovább árnyalja, hogy a „kétsebességes internet” toposz alapvetően a korábbi évekre jellemző korlátos sávszélesség mellett volna igazán rémisztő: nyilván senki sem örülne, ha egy kétsávos autópályán valaki bérbe vehetné a belső sávot, és azt még előzésre sem lehetne használni (persze a mentők és tűzoltók számára ez esetben sem vitatná senki az elsőbbség biztosítását). Sokkal kevesebben tiltakoznának akkor, ha az autópálya üzemeltetője azzal állna elő: 2x30 sávosra bővíti a pályát, ha 2-2 sávot fenntarthat a mentőknek és a tűzoltóknak, további 5-10 sávot pedig bérbe adhat jól fizető ügyfeleknek…

(Szavazás az Európai Parlamentben.)

6. Az EU-ban a távközlési cégek és a tagországi kormányok évek óta egymással versengve költenek euró milliárdokat a hálózatok fejlesztésére, hogy teljesítsék a 2020-ra minden háztartásban legalább 30 Mbps sávszélesség elérhetőségére vonatkozó célkitűzést. A mobil frekvenciák ésszerű allokációjával és a gyorsuló ütemű 4G és LTE fejlesztésekkel reális az esély arra, hogy 2020-ra a legtöbb európai háztartás több, a 30 Mbps sávszélességet akár jócskán meghaladó szélessávú ajánlat közül választhasson.

7. A piaci verseny jó eséllyel kikényszeríti majd a szolgáltatóktól, hogy olyan ajánlatokkal is piacra lépjenek, amelyek minden tekintetben megfelelnek a netsemlegesség elvének; mások pedig olyan olcsóbb előfizetést választhatnak, amely bizonyos szolgáltatások forgalmát garantált sebesség mellett nyújtja.

8. Az „ésszerű forgalomszabályozás” persze elég rugalmas kategória, a határvonal meghúzása az indokolt és indokolatlan forgalommenedzsment között (best effort vs. Quality of Service) világszerte a viták kereszttüzében áll. Az uniós szabályozó hatóságokat tömörítő szervezet (BEREC) feladata lesz, hogy a következő 9 hónapban megtöltse tartalommal az „ésszerű” jelzőt.

9. A szabályozás széles körben szorul további értelmezésre, és mivel alapvetően kivételekkel operál, a netsemlegességgel összefüggő viták minden bizonnyal a következő hónapokban is folytatódnak, bár lassan talán az elvi természetű csörték helyét átveszi a részletszabályok kialakítása. Sok múlik majd a „különleges szolgáltatások” (specialized services) értelmezésén, mivel ezek lesznek azok a kivételek – például egészségügyi vagy közlekedési adatok -, amelyek előnyt élvezhetnek.

10. Ugyancsak sok vitát generál még a jelenleg is széles körben alkalmazott „zero rating” kérdése: az ISP-k az e minősítés alá sorolt szolgáltatások (például a Facebook) adatforgalmát egyszerűen nem számolják bele az előfizetők adatforgalmi keretébe vagy fizetős forgalmába. Ha azonban a szabályozás lehetővé teszi, hogy egyes szolgáltatók megvásárolják a „zero rating” státust, akkor az valóban visszafoghatja az innovációt, hiszen az induló vállalkozásoknak erre biztosan nem lesz forrásuk.

11. Az európai hatóságoknak a későbbiekben bőséges mozgástere nyílik a helyi részletszabályok megalkotására, a kivételek körében megállapítására, illetve a következetes jogalkalmazásra. A hírközlési, versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hatóságoknak már ma is több jogi eszköz (fogyasztóvédelem, előfizetői szerződések, ÁSzF-ek vizsgálata, piacfelügyelet, versenyjogi eszközök, stb.) áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a tisztességes piaci verseny feltételeit a szélessávú internet-szolgáltatásban – akár a netsemlegesség elvét követve - érvényesítsék.

12. A magyar internet jövőjéről szóló nemrég zárult konzultáció, az InternetKon is feltett a netsemlegességgel összefüggő kérdést; a válaszadók 53%-a azt a válaszehetőséget preferálta, hogy „…a jogszabályban meghatározott kivételektől (pl. egészségügyi, közigazgatási, közlekedésbiztonsági, az internettől elkülönülten működtetett digitális szolgáltatások) eltekintve a szolgáltatók ne adhassanak műszaki vagy árképzési elsőbbséget semmilyen internetes tartalom továbbítására más internetes tartalmak rovására.”