Kereszt a Duna felett

A kereszt sokkal több mint egy kiüresedett manifesztum, amelyet a politika azért még felhasználhat ahhoz, hogy újból és újból megerősítse magát. A kereszt felmutatása ma már, amikor minden evilági erejét elvesztette, elvették tőle, többé nem a vezér, a duce által vezényelt fekete mise kelléke, de nem is a politikai okkultizmusé, hanem egy közösség, jelen esetben a magyar nép reményének és hitének dekrétuma.

Ahogyan Pilinszky írja: “az egyedül lehetséges haza jóhíre”.

Ez pedig nem az ember bűnös indulataival, fanatizmusával életre hívott “Isten országa”, “Mennyei királyság”, amelyben a kereszt semmi más, csak puszta legitimáció. A kereszt itt és most (az, ami eredetileg volt, amivé eredetileg vált) üzenet hívő és hívő között arról, hogy nem vagyunk magunkra hagyva bűneinkkel és az élet minket gyötrő nehézségeivel. Mindezek mellett megjelenése kinyilatkoztatás is a hitetlen felé az evangéliumról, az örömhírről. A kereszt formája – amely egyben a lényege, szubsztanciája is – misztikus értelemben egyszerre rugaszkodik el a földtől és tör az égbolt felé (azzal az ambícióval, hogy átszakítsa azt) és száll alá a por, a sár, vagyis az ember irányába (azzal az ambícióval, hogy megszólítsa, elérje őt magányában). De más feladata is van: horizontálisan, a két ágával a két égtáj irányába kinyúlva összeköti az embert a felebarátaival és a testvéreivel. A keresztben rejlő kettős sugallat és ígéret erőt ad annak, aki hajlandó alázattal felnézni rá. Ez sokak számára jelenthet vigasztalást és örömöt.

Ezt pedig közösségi érzésnek nevezzük és nem tömegpszichózisnak.

Ezt csak az olyan cinikus éli meg üres, avítt “giccsnek”, aki még soha nem érzett meg semmit abból, ami több nála, ami valóban emberré tenné.

Egyszerűen szólva: a kereszt reménységet ad az embereknek. Nem csak lelkiségi-vallásos értelemben, hanem sokkal inkább a hétköznapi, az élet fárasztó, gyötrő nehézségeiben, mindenben, ami anyagi, ami nehézkes, ami az ádámi átok okán küzdelmes ma is. Az ilyen ránk aggatott leküzdendő súlyokból pedig mindannyiunknak bőséggel kijutott az elmúlt években. Olyan válságot, nehéz időket él meg most Európa és benne mi is (egyéni és közösségi szinten egyaránt), ami szorongató, fojtogató és reménytelenséget áraszt. Nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, mit hoz a jövő számunkra, de egy biztos: a reményünket és hitünket nem veheti el senki, mert a magyarok jót várnak és jót is várhatnak a jövőtől.

Többek között ezért is volt ott a helye a keresztnek augusztus huszadikán éjszaka a Duna fölött.

Persze az emberek reményeit és hitét le lehet köpni, nyitott szájjal röhögni rajta, de mint azt régóta tudjuk már – más gyakorlati funkciója is van a crux-nak – ugyanis: már a puszta látványa, közelsége is égeti a gonosz bőrét.

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)