Karácsonyra kiderül
A nehézségeket momentán az jelenti, hogy a Városháza ugyan a miénk, ám a kormányzati közeg ellenséges, gátolja az ügymenetet. Sebaj, közvetlen környezetünk mégiscsak „régi harcostársakból” áll, „együtt küzdöttünk a barikádokon”, ami „sokszor több, mint a barátság”, miként azt Bajnai Gordon, egykor átmenetileg miniszterelnök, oly szívhez szóló félreérthetetlenséggel megfogalmazta.
Apropó, Bajnai.
Aki ért a szövegekhez, valóságos kincses ládaként nyúlhat a minap kiszivárogtatott ominózus magnófelvételhez. Minden benne van, ami a nómenklatúra-arisztokrácia világlátásában annyira felemelő.
„A Városháza-projektről azt mondták, hogy van szándék, hogy ebből legyen egy fejlesztés. Volt már több érdeklődő. Úgy gondolják, hogy a legtöbb magyar szereplőnek nincsen képességük – most így mondom – részben tőke, részben egyéb, hogy megcsinálják… De ők szeretnék ezt meglépni.”
Tehát az okos ex-káder először is, mint mindig, most is a nemzetköziség erőihez igazodik. Egykor a Vörös Hadsereg, ma a Pénz Hadserege: az is erő volt, most ez az erő. Kit érdekel már, hogy egykor mi volt! Hol van már a régi szép, tankokkal nyomatékosított ideológia, mikor itt van nekünk a semleges – úgy értve, „a legtöbb magyar szereplőt” eleve ejtő – business. A lé határozza meg a tudatot, a pénznek nincs szaga, csak az ugrálhat, akinek pénze van, stb.
Továbbá a business mindig „fejlesztés”, mindig „projekt”, azaz a „meglépés”, a gyümölcsöző buli nyélbe ütése mindig ebbe a nyelvpolitikai selyempapírba csomagoltatik. A jelige pedig mi más lehetne rajta, mint a modern progresszivitás?
„Anyagilag is látják, hogy az önkormányzatnak ez érdemi bevételi forrás lehetne. És érdemi kiadáscsökkentés lehetne, ha abból a már-már számukra nagy épületből össze tudnának húzódni egy modern, kisebb helyre. (…) Ők azt gondolják – erre van egy belső számításuk –, hogy az egész önkormányzat elférne itt, egy újonnan épített modern irodai szárnyban, és ezt lehetne fejleszteni egy szálloda, iroda, bármilyen lakás, ami a fejlesztő elképzelése. ”
Vagyis itt jön be a jövőért érzett felelősség, véletlenül se jusson a földi halandók eszébe, hogy netán saját zsebre megy a nagyon is jelen idejű buli, nehogy kifogásolják, hogy a felhajtóknak, a készségesen közreműködőknek azért nagyon is csurran-cseppen valami. Ha mégis eszükbe jutna, ha mégis kifogásolnák, akkor pedig megint csak az elkerülhetetlen „fejlesztésre”, „egy modern, kisebb helyre húzódásra” lehet hivatkozni. Olyasvalamire, mint a takarékosság, meg hogy a kicsi szép (és ezek szerint hasznos is…).
Kifelé igazodás, nyelvpolitikai trükkök, progresszív jövőkép – íme, a nómenklatúra-arisztokrácia szokásos szótára, etető készlete.
De a legszebb mégiscsak az a szövegben, mennyire túlteng benne az általános alany használata. A döntéshozásra illetékes személyeket többnyire jótékony homály lengi körül:, „van szándék arra”, „úgy gondolják”, „ők szeretnék meglépni”, „ezen gondolkodtak”. Barts Balázs neve ugyan konkrétan elhangzik, csak hát őt konkrétan – nyilván magasabb szempontok miatt – már amúgy is beáldozta a fővárosi masinéria. „De hát én most nem beszéltem vele erről, hanem azzal, aki jóval felette áll.”- szólja el magát kissé Bajnai.
Vagy úgy. Vajon ki lehet az a fölöttes?
Karácsonyra kiderül.
(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)