Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Karabah, avagy az írástudatlanok felelőssége

Bajban lennénk, ha Magyarország az ellenzéki megmondóemberekre hallgatna a külpolitikában. Aki annyira nem tudja, hogy nem is tanítja; az kényszeresen írogat róla.

Kedd hajnalra, úgy tűnik, véget ért a legújabb örmény-azeri pengeváltás az évtizedek óta vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah uralásáért. A jogilag Azerbajdzsán területét képező, valójában eddig Örményország által uralt területet minden jel szerint megszerezte a térségi nagyhatalom Törökország teljes támogatását élvező Azerbajdzsán a másik térségi nagyhatalom, Oroszország által félgőzzel támogatott Örményországtól. Békefenntartók, megfigyelők maradnak, de a posztszovjet térség egy befagyott konfliktusa minden bizonnyal kiolvadt – ha le nem is zárult teljesen.

Ennek az írásnak egyetlen célja van: hogy óva intsen mindenkit attól, hogy egydimenziós ítéleteket alkosson olyan nemzetközi ügyekben, melyekben Magyarország és a határon túli magyar kisebbségek közvetlenül nem érintettek.


A magyar ellenzéki sajtó véleménycikkek, fricskák, sértések, mémek százait ontotta magából, melyek mind arról szóltak, hogy Orbán Viktornak be kellene szállnia a konfliktusba, mégpedig a nemzetközi jogi szempontból bitorlónak titulált Örményország oldalán. A legtöbb ilyen véleményt a zsigeri Orbán-gyűlölet ihlette (mindegy, mit csinál, mi az ellenkezőjét követeljük), de voltak első látásra valamennyire méltányolható motivációk is.

Egyesek szerint civilizációk harca zajlik, és Magyarországnak a keresztény örmények (és közvetve Oroszország) mellé kellett volna állnia a muszlim Azerbajdzsánnal (és a NATO-tag Törökországgal) szemben. A gond csak az, hogy ugyanők szoktak keresztényi megfontolásokra hivatkozva amellett érvelni, hogy diszkriminatív a világ üldözött keresztényeinek magyar megsegítése (Hungary Helps), mert keresztényként mindenkit egyformán kellene segítenünk.

Mások szerint a sokat szenvedett, elnyomott és kicsiny örmény nemzet mellé kellett volna állnia, ez erkölcsi kötelesség, mert hazánk mellett nem állt ki tettekkel senki sem ‘48-ban, sem ‘56-ban. Szerintük ugyanakkor a sokat szenvedett, elnyomott, kicsiny kelet-közép-európai nemzetek igénye a 30 éve visszaszerzett önrendelkezés megvédésére – keletről és nyugatról intézett kihívásokkal szemben egyaránt – felesleges nacionalista hőbörgés, a történelem kerekének átmeneti megakasztása, a szép és vágyott európai jövő késleltetése.

És vannak, akiknek egyszerűen az a mániája, hogy Magyarországnak a világ minden kérdésében moralizáló álláspontot kell felvennie érintettségtől, jelentőségtől, érdektől függetlenül. Ők a “hallgat a kormány XY ügyében” cikkek visszaeső szerzői. Érdekes módon ugyanők azok, akik minden egyes esetben, amikor Magyarország egy erősebb, befolyásosabb hatalommal szemben kiáll nemcsak érdekei, de morális értékei mellett – úgy is, mint az emberi méltóság, a törvény előtti egyenlőség, a keresztény kultúra, a nemzeti önrendelkezés vagy a szólásszabadság –, kinyilvánítják, hogy a “kicsi, nyitott gazdaság”, az “összeszerelőüzem”, az “utolsó csatlós”, “az uniós pénzből élő” Magyarország csak ne beszéljen bele a nagyok dolgába, mert csak kinevetteti magát. Honnan veszi egyáltalán a bátorságot!? A pincsi akarja meghágni az agarat?

A nemzetközi jogilag sáros örmények támogatását pedig ugyanazok követelték fennhangon, akik a Krím orosz annektálását éppen nemzetközi jogi érvekkel ellenezték.

Érdekes módon a hazai biztonságpolitikai “szakma” egészen jól vizsgázott, hiszen – szinte egyedüliként a nyilvános megszólalók közül – nem próbálták meg a sajátos hazai politikai gondolkodásmódot rávetíteni az örmény-azeri konfliktusra, így nem is kértek számon semmit a kormányon.

A tanulság? Nem kell állandóan a nagyotmondáson erőlködni. Néha csendben is lehet maradni, ha a véleményünk butaság, a tárgyilagos tudósítást pedig nem tanították meg a kinyúltpulcsis-torzonborz iskolában. Ha használni nem tudsz, legalább ne árts.

Végül pedig néhány elképzelt Soros-blogcím arra az esetre, ha Magyarország valamiért mégis involválta volna magát a konfliktusban az örmény oldalon:  

  • "A buzgó kereszTYÉNkedés közepette Orbán csak a világpolitikai realitásokról feledkezett meg"
  • "Működik az Orbán-átok: Mubarak után Lukasenka a legitimációját, Trump az elnökséget, Pashinyan a fél országát veszítette el. Piszkos Fred a tíz ujját megnyalná!"
  • "Na EZÉRT kellene ősrégi, tudománytalan mesék-mítoszok (kereszténység) helyett a szakértőkre hallgatni a külpolitikában. Leülhet, egyes!"
  • “Putyin pincsije nem tud hibázni: a túlmozgásos orbáni külpolitika újabb pofára esése”
  • “Folytatódó sikersorozat: Magyarország, mint száz éve mindig, ismét a vesztes (és gonosz) oldalon. Kösz, Orbán!”
  • “Isten-Allah: 0:1 ;)))”
  • [Bónusz]: “Az a baj, hogy továbbmennek”

(Kép forrása: itt.)