Ittfogunkélniország

A Megáll az idő c. filmben a Kakassy Ágnes alakította anya lenéz a szétlőtt, golyózáporban ázó budapesti utcára, ahonnan férje éppen disszidál, majd azt mondja a karjai alatt álló gyermekeinek: „Jó, hát, akkor itt fogunk élni.” Eltelt azóta sok-sok évtized, és bár már más miatt, de még mindig ez az általános közérzet családok milliói körében. Nincs más, itt fognak élni, le- és eltelik majd az, amit leegyszerűsítve életnek szoktak hívni a betűkkel dolgozó mindent tudók és mindenkit ismerők.

Ittfogunkélniország annyira általános, hogy néhány szóval leírható: szolidaritáshiány, lemerülés, kibekkelés, bele- és/vagy nemtörödömség, „talán majd holnap, áhh, dehogy”-alaphangulat, kuporgatás, vágytalanság, elfojtás, elfojtások utáni egyszeri, a jövőre nézve gyakran végzetes kitörés, meglapulás, ügyeskedés, túlélés és adaptálás, fotelbe roskadás, értelmetlen érzelem, magány, egymással szóba nem állás, bizalmatlanság, gyanakvás, „az itt mindenkinek igaza van” állandósága. Évtizedek jellemző Magyarországa ez.

Realista polgárként várakozás nélküli vagyok a 2015-ös évvel kapcsolatban, politikai-közéleti hangulatát tekintve nem várok tőle, tőlünk semmit. Minden így marad, folytatódik a politikai, mindennapos villámháborúnak gondolt állóháború, a polarizáltság gyűlölete és annak unalmassága, a politikai fundamentalizmusok jól konzerváló szellemi sekélyessége, a politikai konformisták és konformizmus mediális injekciózása. Itt fogunk hát élni, ezzé lett, és ez lesz a mi hazánk. Ez most nem a szokásos, pesszimista, „hazánk romlásban” esszékötet kiadása után kiáltó végtelenül unalmas értelmiségi asztalon könyöklés – azaz az „annál jobb itt, minél rosszabb” intellektuell flegmasága –, hanem milliónyi magyar közérzete.

Akik nélkül nem fog semmi menni, akik magasról tesznek arra, amikor a baloldal egy napilapja majd pont fideszes forrásból értesül arról, hogy Orbán megbukott saját hátországában, ahogyan abba is legszívesebben lábukat törölnék, amikor a jobboldal békaemberként előmászó amerikaiakat lát a kormánykritikus tüntetések mögött, alatt, felett, elejében, hátuljában. IttfogunkélniMagyarország polgárai leginkább statisztikai adatok, akik fütyülnek rá, amikor az elemzők azt tanácsolják nyilvánosan a politikusnak: „tematizálj” vagy „vízió kell a választóknak”.

A 2015-ös évtől tehát ne várjanak semmit. Jönnek majd a már ismert gondolatok, csak a mondatok szórendje lesz más: Orbán offenzívába lendül vagy konszolidálja a konszolidálhatatlant? Tüntetések folytatódnak, a pártok is jöhetnek, vagy aki arra jár pártlogóval, arra különadót vetnek ki a civilek. A CIA vagy a CIA akarja megdönteni a jobboldalt? Meddig retteg Kövér László egy új SZDSZ-től, március 15-én lesznek-e forradalmi napok? Ésatöbbi. Ittfogunkélniország lakóit a legkevésbé sem érdeklik ezek a kérdések. Ami a Beatricének Operettország volt az ma milliók Ittfogunkélniországa: „Mikor lesz itt már ó Amerika? / Mikor lesz itt már ó Amerika? / Operettország, operettnép / De ebben sajnos nem vehetek részt.”

Így vannak ezzel sokan, és a Nagy Passzivitás közepette folytatják is: „Te szültél engem hát itt vagyok / S amíg hagyod itt is maradok.”

Maradnak. Ez szinte biztos. Ez a legtöbb, mit adhatnak.